Ti vagytok gyilkosai a szerelemnek, s én a lator.
Mert én fogom kezemben a karótok, mi a szívbe hatol.
Ti vagytok gyilkosai annak, ami érték, s én temetem.
Mert magamban hordom temetőm, s nincs kegyelem.
Megölte az idő a rózsákat, s én sétálok szirmokon.
Minden virágban lelkem, taposom s haldoklom.
Egy megfagyott táj vagyok, s a csend az enyém.
Az utolsó sírban a lelkem fekszik, s mellé a remény.
Ti vagytok bírái az igaznak, s én a hóhéra.
Mert a pallós az én kezemben, s küldöm bitóra.
S Ti vagytok gyásza annak, kinek ragyog a lelke.
De siratni én siratom, könnyem hullik bíbor szín földre.
Mind embernek születünk, s majd leszünk valami.
Mert van ki hátra tekint sunyin, ott van mit takarni.
S van ki bátran hátra fordul, s merít a múltból.
Ő teheti, mert neki sosem kellett Rózsákon lépdelni.
http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése