A leány már régóta várta, hogy eljöjjön érte a deli herceg hófehér paripán, és akkor a többi lány pukkadozhat irigységében, hogy ő a legszerencsésebb a kerek világon.
Apja már aggastyán korban volt, kellett az örökös, így hát meghirdette leányát és fele királyságát.
Utóbb ezen változtatott : az egész királyságát.
Festőket hivatott akik szebbnél-szebb festmény készítettek.
Igriceket, akik csodákat zengtek szépségéről, jóságáról.
Teltek múltak a napok, mikor galambpostával megérkeztek a jelentkezők nevezései. Egyik jobb volt, mint a másik, kívánni sem lehetett volna jobbat. Mind tanult, délceg, jóravaló kérő volt. Nagyon izgatott volt a leány, leste minden nap a távolba vesző utat, vajon mikor pillantja meg a kavargó porfelhőt,
s benne a vágtató szerelmét.
Teltek-múltak a napok, hetek...s úgy fél év elmúltával valami apró kis porfelhő szállt fel a horizonton.
Felmászott a leány a bástyafalra, hogy szemügyre vegye a messzeséget és benne azt a mozgó kis pontot.
Már egy hete a a falon töltötte az éjt és a nappalt.
Alig aludt és evett, alig volt ereje, mikor megpillantotta a közeli liget mellett a lovast.
Szeme kikerekedett, arca szinte belesápadt.
- No nem, ez nem lehet ......!!!
Egy göthös gebe poroszkált az úton, hátán egy valamikor
deli legény.
Most gyér haját borzolta a szél, bajusza lekókadt,
gacsos lábával szorította a ló sovány oldalát, hogy hatalmas rezgő hasát egyensúlyba tartsa.
Látása sem volt már a régi, mert hiába meresztgette a szemét, nem látta a szépséges lányt a várfalon.
A lány közben feleszmélt, ledöcögött a száz lépcsőn és mire a kapuba ért, abban a pillanatban meglátta a lováról nagy nyögések közepette lekászálódó vitézt.
Addig forgolódott, kepesztetett, míg végül arccal a ló faránál kötött ki.
A lány csípőre tette kezét, majd hahotában tört ki
és a fenekére zuttyant.
A vitéz is lekászálódott a gebéről, ám amikor megfordul és szembe találta magát várva várt szerelmével olyan röhögő görcsöt kapott, hogy rengő hasa nem tartotta meg
bő gatyáját és lassan lecsúszott róla.
A fényképen látott csodálatos szépség egy nagyfenekű, lógó mellű vénség volt.
Tátott szájában itt-ott kalandozott egy-egy fog, ifjúkori szépségének nyoma sem volt már.
Mikor jól kinevették magukat, rájöttek, hogy talán jobb lett volna a valóságot lefesteni, akkor nem érte volna őket ilyen csúnya meglepetés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése