Csak a Hold....

Csak a hold néz vissza,
hisz ismeri arcomat.
Ő az ami fényesen tiszta,
s hallgatja hangomat.

Pedig nem én mesélek,
a mélység panaszkodik.
Ajkam feszesen zárva,
a csendhez ragaszkodik.

A bensőm mégis mesél,
pedig senki nem kérdezte.
Meghallgatást remél,
ami mélyen el lett temetve.

Nem szövök álmokat,
a varász csak illúzió.
Gyászolom a vágyakat,
s felejteni lenne jó.

Kezemmel tépném ki,
magamból az érzést.
Hisz elment mindenki,
s elvitték a megértést.

Üres leszek egyszer,
s majd talán boldog.
Hisz szeretni nem kényszer,
de az érző szív csak zokog.

 

Megáll az idő....

S az idő megáll nekem, ha én úgy akarom.

Semmivé leszek, tenyerembe temetem arcom.

Elbújok a világtól, s fejem térdemre rá hajtom.

S látod most nem is vagyok, mert én úgy akarom.

Még szeress...

Még szeress, csak egy percre s engedj.

Ölelésed legyen utolsó vigasz, te ne szenvedj.

Még szeress, csak egy pillanatra s búcsúzz.

Az én szívem lángol, de a tiéd máshoz húz.

Egy elfeledett szó vagyok, s hagy maradjak.

Eltemetett érzése gyászos szavaknak.

A te Rózsád másé, s ápolja kerted.

Fejem lehajtom, s temetem szerelemed.

Így kell lenni Babám, lánc van a szívemen.

Idegen szív Rózsáját, én nem nevelgetem.

Engedj a bánatnak, feledésbe merülni.

Engedj a gyászban, újra megszületni.

Még szeress, csak egy percre s ne tovább.

Utolsó csókom is, csak a szél viszi el hozzád.

Még szeress, csak egy titkos pillanatra,

Tudd, hogy szerettelek, de ne emlékezz szavamra.

Én és Én ...

 

Talpam alatt a város, s rajtam az éjszaka.

Ide szült anyám, ez bölcsőm városa.

Itt tanultam meg élni, s létezni a világban.

Volt, hogy a tetején, s volt hogy a sárban.

Most nem magamról beszélnék, hanem aki eltévedt.

Nézem törékeny alakját, ahogy bámulja a szépet.

Sárga lámpa fénye, megcsillan szemében.

Nem sír Ő, csak a bánat öli szívében.

Ó a szerencsétlen, volt, hogy irigyeltem.

Szép lelkében szavak születek, s mesében.

Irigyeltem tisztaságát, irigyeltem hitét.

Szerettem némaságát, s imádtam csendjét.

Tiszta volt a szeretet, ami áradt belőle.

Pillantása égetett, de nem féltél tőle.

Nem ámított szép szavakkal, Ő őszinte.

Nem kérdezett kétszer, szavaid elhitte.

Nézem, ahogy áll, s bámulja a nagy vizet.

A hömpölygő Dunát, ami elviszi a szemetet.

- Add víznek kis ember az összes bánatod.

- A folyó elviszi, s új lappal folytatod.

Rám néz, s szemével csodálkozik.

Látom, hogy fájdalmához, mennyire ragaszkodik.

Hát persze, szíveknek balga harcosa.

Eltemetett szerelem, hűbér harcosa.

De nem szégyellem Őt, hisz mi egyek vagyunk.

Együtt születünk, s majd együtt halunk.

Én vagyok a test a harcos, én vagyok, ki vigyáz.

Ő a lélek, naiv sajnos, szerelem, bánat s gyász.

Szánom szegényt, ahogy áll, s látom fáradt.

Lehet, hogy valamire vár, s picit meg ragadt.

Bízik a szerencsétlen, talán mindenkiben.

S rájön, hogy bennem él, s nem az emberekben.

Hosszú útra lépek...

Hosszú útra lépnék, mélyen hosszúra.

Ahol elbújhatok, s nem lep be útpora.

Ahol szétszórhatom magam, s csendem.

S az út végén, kereszt alá temethetem a lelkem.

S nem fordulnék vissza, ugyan dehogy.

Mennék, csak mennék míg utam el nem fogy.

S nem állnék félre, megkönnyezni a szépet.

Hagynám hogy megtörténjen, s érjen véget.

S ha az út szélén nőne, Sivatagnak Rózsája.

Az lenne az utam, legszebb virága.

De hagynám, s nem tépném le soha.

A szép virág a tegnapé, az én jövőm mostoha.

Most még állok kicsit, s tekintetem a távolban.

Egy érintést ízlelgetek, s tartok magamban.

Arcát már nem látom, eltolt magamtól.

Az idő zenél kegyesen, s nem félek a holnaptól.

Hosszú útra lépek, s ez már az enyém.

Ócskán ballagok, pedig sose voltam szegény.

Elhagyatott dalt dúdolok, s magam hallgatom.

S míg utam tart, mindenem elhagyom.

Veled ébredek...

Néha szép a reggel, mert veled ébredek.

Te nem vagy ott de érzem, álmodtam veled.

Bársony volt a bőröd, s csókod mint a méz.

A bánat tépi szívemet, mikor te elmész.

Néha szép a nappal, mert látni véltelek.

Mosollyal jöttél, és én csak néztelek.

Elakadt a szó, s szívem össze vissza vert.

Hálás vagyok, mert szívem tőled virágos kert.

Néha szép az éjjel, mert ébren várlak.

Oda ülsz az ágyra, s magamhoz húzlak.

Örökbe fórt érintés, ölelem a tested.

Megfogok halni, ha elengedlek."

http://www.youtube.com/watch?v=8YmGnZUsC88

Nem hazudok...

Én nem hazudok illúziót,

se rózsás álmokat.

Magad verted a béklyót,

s öltél reményt, vágyakat.

Hangoddal nem vállaltad,

csak oda vetett sorokkal.

S nem volt igaz szavad,

ki szeret, így nem szabdal.

Haragudj, de csak magadra,

s öleld mélyen nagyságod.

Visszarugdostál magamba,

már nem vagyok, s te nem látod.

Ébredj valóság...

Új hold született, hideg vén éjjelen.

Ködbe burkolt arcom, s fénytelen.

Álmodban jártam, s te nem féltél.

Az eső keltett, s csendben elmentél.

Ébredj valóság, ma ébredj velem.

Érintsd forró bőröm, s remegő kezem.

Mert csak az igaz marad, az egyetlen.

Hát elestem s felállok, volt ilyen.

Majd új nap születik, talán egyszer.

Ahol az akarat közös, halott a kényszer.

Majd új nap születik, s nem félelem.

Láncát feltépve, szabad lesz az érzelem.

Ha rongyaim megvarrod, add testemre.

Feketébe tekerj, s ne vérvörösbe.

De szívem hagyd szabadon, lássa a világ.

Nem szégyenlem sebeit, ettől lett szép virág.

http://www.youtube.com/watch?v=uelHwf8o7_U&feature=related 

Ne hazudj....

Ne hazudj szépet, nekem nem kell.

A szavakban a lélegzet, megfelel.

Ne hazudj érzést, hisz van sajátom.

Ellopom a sorstól, s megálmodom.

Csak szünet voltunk, én s te nekem.

Lakatlan sziget voltam, s te a tengerem.

A csend voltunk a káoszban, mi magunk.

Addig volt boldog, míg csendben maradtunk.

Ne hazudj nekem, hisz nem kell.

Az őszinte szó, nekem megfelel.

Te úgy vagy szabad, ahogy jöttél.

S ha elmész, szívem már nem fél.

Hisz nincsenek láncaim, se korhadt lakatom.

Hisz nincsenek falaim, magam bontogatom.

Hisz nincsenek elvárások, se ígéretek.

Hisz nincsenek vágyak, s szép remények.

Ne hazudj nekem, hisz nem tudnál.

Hideg kék tekintettel, csak elárulnál.

S így magadnak hazudsz, szótlan.

Érzéstelent visz a szél, de nem én rólam.

http://www.youtube.com/watch?v=pkVfANH5Zrc

Én nevetek....

Belém szaladt az élet, vadsága vagyok.

Nem hervadok mint virág, csak lángolok.

Egy letűnt kór hírnöke, valami szabadság.

Eltemetett szabályok kertje, az igazság.

Anyám utolsó pillantása, számomra mostoha.

Megtanítani a jóra késő, hagyd el ostoba.

Véremben benzin, s hajt a nyomaték.

Hadlegyek útszéli kereszt, s csak emlék.

Nem kísértem sorom, de arcon köpöm.

Damoklész kardja, az számomra öröm.

Erényem halott, hát éljen az élvezet.

Jövőnek békés képe, halott s szétesett.

Talán csak feldobott érme, fej vagy írás.

Hogy kinek mi jut, nevetés vagy sírás.

Gondolkozzon az, kinek veszteni fájdalom.

Lerázom hátamról, s terhét nem akarom.

Nőnek még virágok sárban, s egyedül.

Sose szépek, ragyogással nem vegyül.

S mégis színében az élvezet, öröm lehelete.

S mert gyomnak született, virágát elvesztette.

Hát lángoljon a gyom, s virága.

Tüze legyen fényes piros, majd sárga.

S végén a piros parázs, mint koszorú.

Én nevetek, te se legyél szomorú.

http://www.youtube.com/watch?v=z0kUiQ9tnf8&feature=fvst

Egy szó...

Egy szó, egy lenyelt gondolat,

keserű torkomtól szívemig.

Leplezett ócska a hangulat,

az igaztalan, hatol lelkemig.

A ki nem köpött szavak,

ha kegyes is, de hamis.

Mert élnek, s nem halnak,

s válsz azzá, magad is.

Irigylem az Őszintét,

s erényét venném magamnak.

Csak bámulom tiszta képét,

s érzem bűzét, a kiköpött szavaknak.

Ne temess alá, nem vagyok az,

hisz változom, nevel az idő.

S hogy más mit lát, nem vigasz,

ha én tudom, hogy keresztem fertő.

http://www.youtube.com/watch?v=G9Er04u7eDo

Sirass gitár....

Átölel a hang, s lelkem szeretkezik.

Acélhúr szülte szerelem, megszületik.

Őszinte szerető, az asszonytestű gyönyör.

Hűsége örök élet, szívem hangjától összetör.

Sirass gitár, s én siratom magam.

Temess ritmus alá, csak azt halljam.

Ujjaim tánca, mint nász első éjszakán.

S a dal enyhít, a fájdalom világán.

Hagy haljak bele, csak egy pillanatra.

Idegen világom, hagy törjem darabokra.

Gyászom táncát pengetem, csak magamnak.

S a kín sötétjében, virágok nyílnak.

http://www.youtube.com/watch?v=L-5M1_DKvb0&feature=relmfu

Elgyengültem...

Elgyengültem, s nincs vágy mit álom korbácsol.

Meghalt a dallam, sírja felett a magány kacagva tombol.

Az érintés hervadt érzés, a gyönyöre oly távoli.

S a csók mit szenvedély szült, hagyom ajkamon meghalni.

http://www.youtube.com/watch?v=HRmhSZuHjYQ

Pirkadat...

A pirkadat megszületik,

ahogy haldoklik az est.

S a sötét a fénnyel szeretkezik,

ahogy ágyadra árnyékot fest.

Álmod ágyadban marad,

talán nem is volt.

Az élet rád szakad,

s a volt már elmúlt.

A minden napba olvadsz,

s leszel történet.

Állsz vagy haladsz,

aminek meg kell, megtörténhet.

Van, hogy elszív az élet,

mire holdad újra felragyog.

Álmod ajándékoz képet,

s szótlan ajkad mosolyog.

http://www.youtube.com/watch?v=mK59s2ii6qc

Hiányzik valami....

Hűvös még az éjjel, még dermed a gondolat.

A kis lámpa játszik a fénnyel, fáradt a hangulat.

A remény a csillagokba szökik, hisz ott szép.

A kis szék megreccsen picit, s az emlék tovább lép.

Ki színezem világom, de magamban csak fekete s fehér.

Nem jön az álom, pedig bele vágyom, rám fér.

Hiányzik valami hisz érzem, az az édes gondolat.

Elveszett egy részem, vele halt a pillanat.

Hűvös még az éjjel, s nyeli el tekintetem.

Barátkozom a sötéttel, s hideg rázza lelkem.

Majd a felkelő nap megölel, mint édes szerető.

S a fényben nem tévedek el, hisz szeret Ő.

http://www.youtube.com/watch?v=0put0_a--Ng

Vágyom a távolt...

Egyszer kifogy a tinta, s elsárgul a papír.

A csend mélységéből, csak karcokat ír.

Mikor a fájdalom már emlék, s oly távoli.

Már szeretem magam, s ezt nem lehet elvenni.

Hidd el, meg szenvedtem minden percét.

Ócska nyomorom, kegyetlen kegyelmét.

Megéltem ürességem, s szánalmas haragom.

Már szeretem magam, s ezt oda nem adom.

Ó nem, nem különbözöm se tőled, se mástól.

Csak egyszerűen tudom, mit várok a mától.

S holnapom az enyém, csak én színezem.

Megérinthet hangom, de nem foghatod kezem.

Most vágyom a távolt, s vörös hajnalt az égen.

Vágyom az egyszerűt, s ébredni szegényen.

S tudni, hogy gazdagságom, ajándéka lelkemnek.

Szeretem magam, mert engem is szeretnek.

S ha majd nem szeret senki, hát én fogok.

Megszületik az emlék, azok mögé bújok.

S már megtanítottál, hogy sírjak sötétben.

Megtanultam szeretni, magam az egyetlen.

http://www.youtube.com/watch?v=MbKuFz7XkFM

Semmim sem maradt..

Szabaddá teszem a könnyeim,

lelkem fényes gyémántja.

S földre hullnak terheim,

fájdalmam az éjszaka megváltja.

Meglovagolom az álmaim,

s társam egy éjfekete paripa.

Csillagból szőtt szárnyaim,

repítenek varázs magasba.

Ha lenézek, a valóság oly apró,

s törékeny minden, ami igaz.

De nekem most a hamis lesz a jó,

mert az élet igazsága nem vigasz.

Ahogy hullik a könny a földre,

még a fénnyel játszik egy kicsit.

Úgy vágyott könnyű levegőre,

s nem bánja, hogy mindent elveszít.

S így már semmim nem maradt,

csak szabad lélegzetem.

Szememből a gyémánteső kiapadt,

s majd megszüli újra a szerelem.

http://www.youtube.com/watch?v=p4MwwP5iAq4

Én engedlek.....

Csak egy mozdulat töri meg a másodpercet,

s ott mélyen szemedben, íriszed meg remeg.

A kételynek szaga van, mert változik az élet,

s a csendben, a ki nem mondott szó meglebeg.

Nekem nem tudsz hazudni, mélységed enyém.

Olvasom, mintha ha csak nyitott könyvet tennél elém.

Mert figyeltelek, reggel s délben, meg esti fényben.

Hisz úgy szerettelek, mint jelenemben s múlt időben.

Sajnállak, mert látom remegni ajkadon a szót.

S nem tőlem félsz, félted magadtól a jót.

Hagytál volna vakon s némán, bíztál volna az időre.

De látom szabadságod, s hogy szükséged van levegőre.

Én engedlek, s lázadásom csak enyém marad,

mert szeretni őszintén, csak szabadon szabad.

Nem kérem a búcsút, s a miértek se kellenek.

Én engedlek, te engedsz, utad vigyázzák Istenek.

http://www.youtube.com/watch?v=wVyggTKDcOE

Valaki engem is vár...

Mint gyertyalángját a fénykoszorú,

úgy öleli lelkem megfáradt testemet.

S halovány a szem mert szomorú,

a szív megpihenne, de nem lehet.

S a pohárban, mint Krisztus vére,

vörös lángba borul a bór.

Érzem elmémnek ez menedéke,

s a száraz nedűtől színes lesz a mámor.

Eltapostam negyven évet,

s közben születtem kétszer.

Megéltem halálos szerelmet,

s haltam bele nem csak egyszer.

De van még a poharam mélyén,

s az idő nekem is körbe, körbe jár.

Ámor talán barát lesz a végén,

s utamon valaki engem is vár.

http://www.youtube.com/watch?v=NJpzWFxsxFk&feature=related

A Nő....

Teremtésben rejlik a csoda,

s hálám rajzolom érte homokba.

Rajzolok szép eget a magasba,

s Asszonynak arcát felhő habokba.

S rajzolok még napsugarat,

magához ölelő Női karokat.

Szellőnek édes hűs illatát,

hisz az csak Asszony testét járja át.

Békés rétet rajzolok, csendeset,

amit csak Asszony adhat szerelmet.

S ezer meg ezer gyönyörű virágot,

minden Nőnek jusson ki erre vágyott.

S nem csak ma, s nem csak holnap,

örök hála ez, míg csak fel kell a nap.

S megérdemli minden pillanatban,

hisz Ő a teremtés a halhatatlan.

Hisz Asszony a szűz, s érte az ima.

Pillantása megigéz, érintése csoda.

Oltalma a családnak, s otthonnak fénye,

mert minden férfit anya szült, Köszönet érte.

http://www.youtube.com/watch?v=6NiXSLRalO8