Testem áll, de az idő repül velem.
Tompa érzések, s mélyen a félelem.
Mi lesz majd ha rám kopog aggságom?
Eladni nem fogom magam, inkább feladom.
Lehet, nem érted e sorokat de nem is baj.
Ostoba aggódás, férfi módra halk ricsaj.
Más úgy hinné pánikolok, vagy ilyesmi.
De aki ismer tudja, leszarom és ennyi.
Apám szerencsés volt, fogták kezét.
Pedig nem hitt benne, s nem halt szerelemért.
Testét a gyilkos kór marta, de mosolygót.
Még láttam szemébe a fényt, s azt hogy fejet hajtott.
Tudni fogom majd, mikor kell térdre borulni.
De én úgy szeretném, ne kelljen búcsúzni.
Hisz a lángokban az ég el, ami lényegtelen.
Mert az ami számít, ott lesz csillagfényben.
Most a pillanatban élek, de csak ez bűnöm.
S hosszú még az út előttem, ezen tűnődöm.
Vándorlásom folytatódik, otthontalan otthonok.
Egyszer majd haza érek, s már nem búcsúzok.
http://www.youtube.com/watch?v=VjWX-WPO6Hk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése