A csók........

Mesélek a csókról, száraz ajkamon egy csepp élet.

Nagy folyón táncoló napfény, benne születés és végzet.

Csendes ölelés szülte pillanat, kék szemek varázsa.

Gyönyörű íriszben fehér fény robban, ajkak násza.

Minek ide szó, csak mocskolná a pillanatot.

Hideg verejték lángol testemen, égeti a boldogságot.

Egy másodperc az élet, s csókban születik.

A gondolat is haldoklik, s mulandót nem idézik.

Igen, talán egy csók maga az élet.

Valami születik, s nem a végzet.

Lelkedbe, fojtott vágyak születnek.

Szemeid kinyitod, s rá jössz szeretnek.

Pedig csak egy csók volt, másnap szám kapja.

De amiről én meséltem, őszinte, s a szív tudja.

Nem hazug vágyak szülte, kéjnek gyümölcse.

Nem, csak egy csók volt, s meghalnék érte.

http://www.youtube.com/watch?v=A_jCNchJSyI 

Eltévedtem...

Hát jöjjön a fekete leves, nem vagyok se jó, se kedves.

Az élet dobál, egyszer fent majd lent, lelkem retkes.

Hazug világ szült, s hagyott mocsokban, nem változom.

Mosoly után, könnycseppet dörzsölök, magam átkozom.

Üvöltöttem ezerszer az égbe, ne gyere közel, maradj fénybe.

Én már eltévedtem, így jó nekem, sose érek révbe.

Vagyunk páran, kik csak álmodunk, s révedünk messzeségbe.

Eltévedt gyermekek, hagytak magára s dobtak szemétbe.

Szét szórom érintésem, egy álmokkal teli világban.

Hazug álmok boldogságról, s élek mocsokban sárban.

Nem változom nem akarok, én így élek s mindig lázadok.

Dühöm örök, azzal születtem, haragommal boldog vagyok.

Persze, lelki beteg fasz vagyok, köpd arcomba.

Volt ki már megtette, s látta magát mosolyomba.

Lepereg, hát nem érted, váll vonva tovább megyek.

Érjek bármihez, lépjek bárhova, mindig eltévedek.

http://www.youtube.com/watch?v=RQ9_TKayu9s&feature=channel

Csend....

Jó hogy csend van, hallom majd válaszod.

Mond, ki vagyok én? Vagy, te sem tudod?

Ki fogja megmondani, mert a tükör hazudik.

Az üveg mögött, nem csak egy szörny lakozik.

Bárányban farkas, farkasban bárány, játszik a gondolat.

S én hiába kérdezek, nem hallom hangomat.

Elnyeli a szikes út, mely végtelen s poros.

Jobboldalt angyalok zenélnek, Baloldalt a pokoltól zajos.

Letérek én jobbra, s balra, de hova tartozom?

Ócska csavargó vagyok, nem lelem asszonyba otthonom.

Néha a sátánnal cimborálok, elzsugázom lelkem.

S van hogy ki elesett, a porból az égig emelem.

Haj haj, szánalom, mint ha lelkem kergetném.

Nem szeretem magam, testem nem az enyém.

S ha magam nem szeretem, lehet, mást se tudok.

Hát tépjétek le szárnyam, jobb, ha pokolba maradok.

http://www.youtube.com/watch?v=f0TXOAeu6Gc

Elmélkedés....

Kékezüst.

Olyan mintha acélból lenne körülöttem a világ. A lábaim előtt lustán örvénylő víz pedig higanyként csillan vissza.

Gépvilág.

Tökéletes, csendes és nyugodt. Mint én.

Holott él.

Zörögnek a falevelek, néha halkan szól egy madár. És mégis kicsit halott az egyre hűlő világ.

Ősz van.

Gondolatok. Sűrű párával vegyített füstöt fújok a telő hold képébe, és gondolkodok.

Merre hová?

Megéri?

És mennyit ér meg?

Múlt szerelem hangulata kallódik bennem. Voltak pillanatok az életemben, amikor az ilyen csodák láttán eszembe jutott „Megmutatni milyen szép a világ”

Kifogytam a késztetésből.

Kóstolgatom az érzést.

Jó ez így nekem?

Meddig jó ez?

A csend.

A meg nem válaszolt levelek, a letett telefonok, a felégetett hidak.

Jó ez?

Igen!

Nem kell félnem, nem kell vigyáznom. Nincsenek konfliktusok, nincsenek félreértelmezések. Nincs fájdalom.

De ha nincs fájdalom, akkor vajon mi ez a tompa súly a mellkasomban?

Hiány? Igen az meglehet. Erről kéne még leszoknom, elhagyni a hús vágyait. Csak létezni. Persze ez nem fog menni egyszerűen hisz egykor szerettem. És mennyire! És mennyire megváltoztam.

Itt ülök a sötétben a holddal beszélek dörmögve, és nem félem az éjszakát a magányomban. Nem riadok meg, ha az árnyékban moccan valami, nem rezzenek idegen hangokra. Figyelek, tudom, a testem tenné a belésulykolt mozdulatokat, védene, ártana, ölne, ha kell. Nem félek a világtól. Mástól reszketek. Magamtól hogy érezni kezdek, szeretni, vágyni. És a fájdalomtól, amin nem segít semmi gyógymód.

Féltem a lelkem.

Volt rég egy kard. Nekem készült magamnak terveztem. És a régi normák szerint törtem ketté mikor elbuktam. Nagyon hiányzik az érintése, az érzés, ahogy a tenyerembe simul. De pusztulnia kellett. Azóta átértékeltem az okot, amiért érdemtelennek tartottam magam a birtoklására. De az érzés megmaradt. A hang, ahogy sikolt az acél a roppanásába. A könny Ákos szemében. Ő tudta milyen pokoli döntést hoztam, Ő érezte.

Ettől a hangtól félek.

Hogy újra hallanom kell.

És nem a hang a szörnyű, hanem az út mi odáig vezet.

Félek.

Harcosként a legjobbaktól sem, de emberként a leggyengébbektől is.

Valami meghalt.

Kósza szellemként keresem az ízét.

Úgy hogy közben félek, hogy rátalálok.

hoc est corpus meum

Igét hirdet ki a mának él, s boldogságról regél.

"Carpe Diem" olvasom, soraiban erről mesél.

Hogy a múlt az csak volt, s a jövőt köd borítja.

Élj a mának csak ez számít, hangtalan ordítja.

Mondom én, irigylem, ha hite őszinte s éli is.

Ha feled mulandót, s nem fél jövőt, jelenben hisz.

Erőt merít a mából, s a pillanat mámorából,

Örök mosollyal él, történjék bármi, legyen bárhol.

Ó én balga, eldobom múltam, minek cipelem.

Tanulni abból ostobaság, minek sajgó sebem?!

Ó és jövő, hisz úgy is lesz, mert jön, már van!

Hát okolnám a jelent, de zsupsz, a jövőbe rohan.

Lám mégsem vagyok balga, múltam árnyékom.

S nem fogom kiválogatni, kaptam hát elrakom.

Él bennem millió öröm, s persze fájdalom.

A múltam iránytűt kovácsolt nekem, így jövőm járhatom.

http://www.youtube.com/watch?v=E0slhWiBVr4

Új fejezet.........

Olyan szép ez a könyv a kezemben.

Minden lapja simogat. Puha, aranybarna bőrkötésben pompázik ölemben. Illata a frissen vágott könyv illata, új csodák tárháza, egymásba kapaszkodó mondatok fonata.

Nem tudtam letenni.

Újra és újra végig simították hófehér ujjaim a megírt sorokat.

Szemem ragyogása fonta körbe a bennem lüktető, teleírt oldalakat, ahogy láthatatlan szálak sokasága kötött minden, a szavak által bennem formálódó képhez.

Emlékszel még a csendünkre?

Amikor úgy beszélgettünk?

És könnyebbek már a sorok, fényesebbek a képek.

A puha, aranybarna, bőrkötéses csatos könyv különleges fejezetét elolvastam. Lelkemet szárnyra bontotta, de most, mikor tovább lapozok értem meg, hogy új fejezethez érkeztem.

És nem szeretnék többé visszalapozva az oldalakat számolni.

http://anyauristen.blog.hu/2008/11/12/pilinszky_janos_tapasztalat

Öreg tó....

A hajnal kékre festi a tájat, de a nap rá hagyja ma.
- Ha kék hát legyen, aludnék ma  -halkan mondja.
A szél játszik,s ugrál a vízen, csúszkál hullámokon.
S bennem az érzés hogy megjöttem, édes otthon.

Az öreg tó is lassan ébred, még ringatja hattyúit.
-Nézd, a sirály már ébren levegőből, keresi a reggelit.
Itt ott a jérce tollászkodik, s mögötte apró kacsa sereg,
vándor hajóm már a vízen, megpakolva ténfereg.

Elindulok, ostoba gondjaim a parton hagyom.
Csendben siklom a vízen, az élet hangját hallgatom.
Kezemben forró a tea, s hálás a korty torkomon,
ez a nap boldog lesz s az enyém, az öreg tavon.

http://www.youtube.com/watch?v=LnDC6Mt5ulQ

Csend kísér....

Engem a csend kísér, s én halkan árnyékod.

Megismerem lépteid, s minden apró mozdulatod.

Hidd el kedves, mind tudunk szeretni hevesen,

de önzetlen és tisztán, csak nagyon kevesen.

A nap ragyogva ébred, olykor a boldogságot várom,

ünneplem, hisz ritka pillanat, szemem szemedben látom.

Csak egy apró villanás vagyok, talán csak árnyék arcodon,

meglesem mosolyod, s szívemnél nincs boldogabb a világon.

Ne, kérlek ne hívj közelebb, árnyékunk nem szeretkezik.

Én egy más világban élek, felettem a sors rendelkezik.

Mert van kinek más rendeltetett, nem kapott mást csak hitet.

Kinek láncát már akkor kovácsolták, mikor megszületett.

S lám porból szeretni csillagot, amit sosem érhetsz el,

ha néha rám ragyog, küzdenék a lehetetlennel.

S vívnék én ezer csatát, küzdelmet égen poklon át,

csak egyszer, egyszer halljam még a szerelem hívó szavát.

http://www.youtube.com/watch?v=Vgw1DqgtI0E&feature=related

Álom határán ....

kettőt kattant éjjel az órád rugója, óriások tapsaként ütköztek össze a mutatók a belém bújt csendben, köszöntve egy égi színjátékot, ahol téged hallak énekelni, téged látlak mindeneken át mosolyogni, ahol a te kezeidbe vájta barázdáit a sorsod, ami ellen lázadni mit sem ért, és te csak mentél tovább örök példaként előttem, de most felébredve, csak fényképedet nézem és várom, hogy megszólalj a kaparászó csendben, hogy visszaadd lelkemnek a szavakat, hogy bár nem kérdezek, te tudd a válaszokat és takarj be foszló álmaiddal, tarts meg a földön és emelj az égbe,

maradj velem... 

Álmodnék még....

Rabul ejteném, arcomon csavargó tekinteted.

De pillantásod gyönyörű, csintalan szemed.

S köztünk az apró sóhaj jelzi, az idő megállt.

Mert édes csókod egy álmot, valóra vált.

És álmodnék még, egy érintést, csak egyet.

Arcom, tenyered bársonyában temetkezett.

Itt béke van és nyugalom, Asszony hatalma.

Érintése szelídé tesz, ha akarna birtokolna.

Mi bennetek ez a varázs, áldás, égi csoda?

Az Asszony ki lélekkel születik, a jó otthona?

Szelíd pillantás lakik, gyönyörű tekintetében.

S minden düh elszáll, ringató ölelésében.

Legyél áldott Embernek lánya, kincsed végtelen.

Királyok térdelnek porban, vonzerőd féktelen.

Hisz válogatsz kedvedre, szerelmed te döntöd el.

Csak lelked vigyázd, érintésedben él, sose add fel.

http://www.youtube.com/watch?v=hhUhiDjID1I

Csak egyszer még...

Engem a csend kísér, s én halkan árnyékod.

Megismerem lépteid, s minden apró mozdulatod.

Hidd el kedves, mind tudunk szeretni hevesen,

de önzetlen és tisztán, csak nagyon kevesen.

A nap ragyogva ébred, olykor a boldogságot várom,

ünneplem hisz ritka pillanat, szemem szemedben látom.

Csak egy apró villanás vagyok, talán csak árnyék arcodon,

meglesem mosolyod, s szívemnél nincs boldogabb a világon.

Ne, kérlek ne hívj közelebb, árnyékunk nem szeretkezik.

Én egy más világban élek, felettem a sors rendelkezik.

Mert van kinek más rendeltetett, nem kapott mást csak hitet.

Kinek láncát már akkor kovácsolták, mikor megszületett.

S lám pórból szeretni csillagot, amit sosem érhetsz el,

ha néha rám ragyog, küzdenék a lehetetlennel.

S vívnék én ezer csatát, küzdelmet égen poklon át,

csak egyszer, egyszer halljam még a szerelem hívó szavát.

http://www.youtube.com/watch?v=Vgw1DqgtI0E&feature=related

Sose feledd...

 

Most elviszem érintésed,

s magamban arcodat.

Soraim szívedbe vésed,

imámban hallom hangodat.

Sose feledd, nem az szeret,

ki ragyogással halmoz el.

Ezt meg venni nem lehet,

belőled fakad, s érezned kell.

Kaphatsz rózsád gyémántot,

illata örök vágy marad.

Én a rétről szednék virágot,

hogy szabadnak érezd magad.

A szegény vándor gúnyájában,

mindig volt egy keszkenő.

S volt Ő bárhol a világban,

sosem feledte, kit Szeret Ő.

Mert van hogy várni kell,

hogy lesz télből, tavasz.

S akarni teljes szívemmel,

hogy TE méltó szerelmet kaphass.

Mert adni jó........

http://www.youtube.com/watch?v=09qBdgqwYJY

Zohar, az őszinte ...

Prológus:

Leült velem szemben, s átnyújtott egy követ. Szív alakú volt. Majd így szólt:

- Van, hogy a kőszív is meghasad.

Remélem, sosem fogom megtudni, milyen érzés ez. Nem, nem a meghasadás. A kőszív.

Mert talán sokkal gyakrabban fáj így, talán sokkal több sebet hordozok, talán tovább tart, míg újra és újra színekbe borul körülöttem a világ, talán így többször markolom a földet térdre kényszerítve, és többször száll az ég felé megtépázott imám, de soha, semmivel fel nem cserélhető csoda az, amit érző szívnek mondunk, de ennél sokkal több.

Most újra mozgásban van. És látja a lényeget. Bár hányszor került a pokol fenekére, nem hagyták magára. Olyan erős kezek tartották a végső megsemmisülés fölött, hogy nincs más választása, csak újra és újra szárnyat bontani, és hálásnak lenni azért, hogy nem engedik, hogy az egyszerűbb utat válassza. A kőszívvé válás útját.

S így, a behegedt sebeim tanítanak, a világom általuk ezerszínű fényben ragyog, térdemet leporolom és arcomat tiszta tekintettel fordítom az ég felé, hogy elmondhassam az Égieknek és Nektek* is: köszönöm, hogy tudok szeretni.

* Nektek, akik úgy ültetek fel vaníliafelhőmre, hogy véletlenül se lökjetek le, ha néha szűk a hely, és akik megmutattátok szerettek akkor is, ha elkóborolt éppen az angyali énem.

Utolsó pillanat...

Egy pillanat volt csak, ahogy a széles kanapé eltűnt, az asztalok köd-szerűvé váltak, az égből lezúduló esőcsepp-töredék nyakszirtemen táncolt, a jeges martiniban ázó citromkarika mézédessé vált, a szavak egységgé növekedtek...

Kristálytiszta álom csillogott a asztalokon, belebújt az aranyló buborékok közé, hallgattam és te hallgattál, s közben elmeséltük titokba font vágyainkat, ahogy lassan kibomlott kócos hajunkból az utolsó pillanat...

Csücsörít a hold...

Csücsörít a hold.

Csókot adna csillagok homlokára.

Hunyorít a nap árnyékot vetne okosra, ostobára.

Itt állok, s biccentek...

Tükör előttem sarjam.

Nem lehet, hogy ugyanabba lépsz!

Ha csak azóta nincs teljesen befagyva...

Még hallom ahogy cuppan a csók a csillag homlokán.

Érzem, ahogy a nap vállam fölött átveti árnyékát.

Papírlap a vizen

Lassan kúszott a lusta nap az égen, mézcsíkot húzva maga után, otthagyva a távozó pillanatot,

 mielőtt fejest ugrana az égő horizontba.

Vállamba véres csíkot vájt a keskeny szíj, amin mázsás zsákom kapaszkodik,

 egy Istentől kapott virág égi jelére vágyva.

Hogy szakadjon százfelé, zuhanva múltból a jövőbe, hiszen nincs már hajnalokon hajamba

szárnyat bontó pillangóálom.

Hajóra szállok és koszorúba fonnak az égre kapaszkodó csillagok, még hallom,

ahogy szavad elmerül fekete ólomlábakon.

Fekete színt játszó áttetsző vízcseppek között a csönd szele hajtja vitorlám,

s a ködbe vesző égő pont búcsúzóul üzen.

Gondolatba csomagol néhány zárójelbe mondott imát, hogy ne féljek az ég alatt,

hiszen nem vagyok más, csak szétmálló papírlap a vízen

Gejzírek a Bükkben

Hihetetlen természeti csoda itthon

Izgalmas hazai kirándulásra vágysz, lenyűgöző természeti csodákkal? Vedd célba a Bükk gejzírjeit!

Mivel az idei nyár és ősz igen csapadékos volt, nagy eséllyel találkozhatsz ezekkel a nem mindennapi természeti jelenségekkel egy-egy októberi túra során. A három forrást - a Fekete-leni-, az Imókő- és a Vöröskő-forrást - egy könnyű túra keretében egy délután alatt bejárhatod

Először a felső forrás látható, mely kevésbé látványos, mint az alsó. Ez utóbbiból mintegy másfél-két méter magasságban gejzírként tör elő a víz, látványa egy szakszerűen kiépített szökőkútéhoz hasonlít, habár ez a jelenség teljes mértékben a természet műve. A feltörő víz kristálytiszta, iható, hideg karsztvíz.

Vöröskő forrás

Vöröskő forrás ...árad

 Vöröskő forrás.....feltör

 Vöröskő forrás.....kitör

 Vöröskő forrás.....zúdúl

A képek az Országalbum.hu weboldalról származnak

Ahol a csillagok laknak....

Vannak napok, mikor csillagok közt bolyongok.

Milliárdnyi égő fény között, egyedül a bolygóközi térben, feloldódva a láthatatlan sötétségben és nézem a fényesen izzó lelkeket.

Bolyongok ott, ahol a csillagok laknak, belekapaszkodom az üstökös fényébe...

Kapaszkodom, mintha el akarna tűnni a szemem elől, hogy a sosem volt fényködbe vesszen.

Óvatosan lépdelek, nehogy lelökjek egyet az éjszakába, mert visszafestve már nem ragyog úgy a csillagóceán, égő fényei már nem ölelnek szívemre vigyázva, s én csak tapogatózom az ismeretlen égbolt libbenő árnyai között.

Ülünk az égi éjszakában, mesélek a helyről, ahonnan utamra indultam, hallgatom minden megtisztult eltévelyedésem, s kezedbe adom a világ fényeit, hogy lásd, milyen végtelenül örvénylik körülöttünk a csend, s lelkedbe kapaszkodnak az elkóborolt szavak, Rád nézek egy verssor mögül, arcomon legördül a könnyed, s lassan - ott, ahol a csillagok laknak - körbezár a magasodó érzelembarikád.

Miért is jó....?

Most gyűlölöm az estét, pedig néha várom.

Olyankor a sötét betakar, s a kabátom.

Mert árnyékom se követ, magam vagyok.

Éltem fényben, s még vagyok, de nem maradok.

A sors becsapott, pedig jó volt elhinni meséjét.

Hazudott boldog pillanatot, s meleg estét.

S én balga, hittem, mert akartam neki.

Most röhög a markába, s mosolyom elveszi.

Vidd te szánalom, le szarom holnapom.

Rossz döntéseimért szenvedem, s a sorsot rugdosom.

Mert ember erről nem tehet, én vagyok naiv.

Rángatom láncaim, de átkom pokolra hív.

Miért is jó az, várni a felkelő napot?

Hogy aztán ellophassák, a Boldog pillanatot?

S mond miért jó, fürödni holdfényben?

Ha ez már nem otthon, mert reménytelen.

Ne feled soha, tested hiába erős szikla.

Ha lelked üveggömbjét, tőri az élet darabokra.

S te kapkodod szilánkjait, hogy meg tarts valamit.

S mire a földről felnézel, a lelketlenség elvakít.

http://www.youtube.com/watch?v=i1GmxMTwUgs&feature=related

Megöltél álmokat.....

Eltűnt gyönyörű szemedből a varázs,

Már nem vagy kíváncsi, szívedben kihűlt a parázs.

Hova lett a csalfa láng, a vágy s az akarás.

Megöltél álmokat, csak azért, hogy tisztán láss.

Nézel egy képet, de az hallgat, nem beszél.

A széle sárgul lassan, emléke tovaszáll, mint őszi szél.

Sorokat égettem szívedbe, s vele az érzést.

Adtam lelkemből egy darabot, s tudom megannyi kérdést.

De válaszok már nincsenek, hangtalan szavak.

Már így múlnak órák,s percek, a napok szaladnak.

S míg csodálom, az ősz haldoklik, én várom.

Hogy hal meg bennem az érzés, s pusztul az álom.

Mert megölünk minden szépet, gyarló vágyból.

Kíváncsi vágyunk hajt,s kelt édes álomból.

Mert mit nem érintesz, nem értesz, szorítani akarod.

S mire azt hiszed tied, már halott, hisz megfojtod.

http://www.youtube.com/user/MariahCareyVEVO?blend=2&ob=1

bolond-érzelmek-kóbor-lelkek

tegnap még itt volt

hallottam

ahogy a sorok  közt lélegzett...

 (szemérmesen ringott egész testem)

ma nem érzem

már nincs mellettem

azt hiszem elment...

zajtalanul...

hajnal óta

már minden szerepembe belebújtam

mindenhol ott vagy

(megálmodlak és egész nap kullogok utánad)

nem is tudom

hányadszor szeretnék

remegő meleget adni bőrödnek...

(...)

...de

csak belesóhajtok

tiszta-színű csöndedbe...

Nem álmodom....

Már egy jó ideje...

Akkor már nincsenek vágyaim?

Minden vágyam csírájában marad, mert ideje korán teljesül?

Na persze, álmodik a nyomor.

Miért, miről álmodnál szívesen?

Kérdem magamtól - kissé ingerülten.

Valóban miről is?

Minden meg volt már...

No azért nem, ez az állítás így, ebben a formájában nem állja meg a helyét.

Minden fontos meg volt már.

Ez sem igaz, hiszen ma más fontos, mint volt akár 40 éve.

Tényleg mennyit álmodoztam róla.

Naponta elzarándokoltam hozzá suli után.

Elsétáltam előtte, bámulva tágra nyílt szemmel.

Leesett állal csodáltam.

Ott, az üvegen keresztül.

A játékbolt előtt...

...azt a kisvasutat.

Igen, talán azt szeretném még mindig...

Mi lett volna, ha megkapom, hazaviszem birtokba veszem.

Más lenne most az életem?

Ha igen, akkor mi maradt volna ki abból, ami megtörtént velem?

Sajnálnám a meg nem történteket?

Igen azt hiszem nagyon sajnálnám.

Bár honnan tudnám, hogy mi nem történt meg velem?

Pláne, ha még nem is álmodoztam róla?

Úgy van jól minden, ahogy történt.

Az is, ami meg nem...

-Borek-

Sose add fel!

rég elkészült

de csak várt,

s ült Pogácsa

a hamuban

hátha egyszer

arra jár

s megcsókolja

legalább

egy rusnya

varangyos béka