kettőt kattant éjjel az órád rugója, óriások tapsaként ütköztek össze a mutatók a belém bújt csendben, köszöntve egy égi színjátékot, ahol téged hallak énekelni, téged látlak mindeneken át mosolyogni, ahol a te kezeidbe vájta barázdáit a sorsod, ami ellen lázadni mit sem ért, és te csak mentél tovább örök példaként előttem, de most felébredve, csak fényképedet nézem és várom, hogy megszólalj a kaparászó csendben, hogy visszaadd lelkemnek a szavakat, hogy bár nem kérdezek, te tudd a válaszokat és takarj be foszló álmaiddal, tarts meg a földön és emelj az égbe,
maradj velem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése