csak állok a szilánkossá zúzott csönd padlizsánemlékű kertjében, s nézem a befagyott halastó tükrén korcsolyázó vízipók füles sapkájára ült szőrbóbitát.
leülök a lilára fagyott vöröshagymák könnyező magánya mellé, rókaszőr muffomba gyűjtöm a bebábozódott sápadt bőrű szárférgeket és elgémberedett ujjakkal simogatom az utolsó,
fakó sárgára aszott, langyos melaszba vágyó marharépát
leülök a rozsda rágta olajoshordó sistergőn pattogó füstszagú leheletébe,
banán zöld szoknyám loknis ráncaiba szedem a felkelő napsugár borostyánbazárt ábrándos mosolyát
vajon meglelem-e még valaha a szent grált, amibe csordultig tölthetjük a gördülő kövek éjszakai viharát?
(kérdőn néz. feláll, s egy avar alatt kukucskáló bazsalikomlevéllel letörli a fehérbőrű nyírfa kérgéről a vaskályha csapkodó lángnyelvétől megolvadt harmat ízű nektárt)
u.i.: bebújok a fekete pulóver bolyhos világosságába, ölembe húzom a macskát, lehullott bajszát öklömbe szorítom és középső ujjamnak megmutatom a stoptábla orcájú holdvilág hajnali üzenetét:
"ademaint cherri mon apetit fais calappe soupe le' souroum. tue marauadni oerok von finngoe moupassant selibe orevoar"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése