ahogy az első koromszemcsék megtapadnak az új kályhacső redőiben, úgy vonzott gyomromban őrlődve a monotóniából kitörni kész gyermeki kíváncsiság, és homályhoz szokott szememet füstként marta az éjszakai monitorfény.
eltompult bennem, majd egyre kontúrozódott a semmivel meggyürkőző, ezerarcú félelem, de erdőm bölcs fái kitartóan virrasztottak velem, s ha élelmem nem is, patakomból mindig volt friss vizem. pont úgy barangoltam, mint régen a hegyen, de most két ujjam szökdécselt morzejeleket a bucskázó köveken, agyamban ólomkatonák füttyögve meneteltek dimenzióktól mentes tér-idő gombolyagban, csak lelkemet hajszolta szakadatlan a lélegzettel megalkuvó, folyton éber idegrendszer.
láttam egymásba karoló, majd szétfoszló füstkarikákat,
indigóra kopírozott, elhasznált ceruzabeleket,
homályos üvegre pecsételt ötujjas bábokat,
mélyszántott gondokat sekély lombtető alatt
most bekötött szemmel próbálom kiszűrni csörgősipkás hangok közül a bice-bóca léptek lelkemnek ismerősen koppanó zaját, hogy sajgó csonkjához forrasszam folyékony hidrogénbe fagyasztott ólomlábam
http://www.youtube.com/watch?v=dlu32SOtLgU&feature=related
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése