(***)

Azon a keddi napon sok minden szóba került, de a fő téma a misztikum volt, a varázslat, bűvészet, fekete mágia - mindenki tudott hozzátenni valamit, mindenkinek volt sztorija, csupán Z hallgatott mélyen, noha tudtam, hogy nem egy buta gyerek, sőt, még ebben a témában is überelni tudna mindenkit a társaságból. Kivéve persze engem, talán.

- Miért hallgatsz, olyan okosakat szoktál mondani! - szól hozzá az egyik lány.

- Tényleg - kontrázok - ilyen témában te szakértő vagy, ki vele, mit gondolsz, hogy tüntette el David Copperfield a Szabadság-szobrot?

Z elgondolkodott, majd komolyan megszólalt:

- Érdekes, hogy éppen erről kérdezel... egyszer megmentettem egy indiánt...

- Hogy jön ide az indán? - kérdezte valaki.

- Hát ez az - folytatta Z, -ő igazi mágus volt, legalább is azt mondta...

- No és miért kellett megmenteni? - vágott közbe az előbbi lány. Klárinak hívták, barna haját lófarokba kötötte és nagyon csinos volt.

- Ööö, egyszer pecázás közben, tudjátok, szeretek lejárni a kőbányához pecázni, na, akkor, hogy hogyan került oda, nem tudom, de azt vettem észre, valaki kiált, és...

- Egy indián, aki nem tud úszni, és honnan tudod, hogy indián volt?

- Hát, öreg volt már, begörcsölt a lába, nem gondolta, hogy ilyen hideg beljebb a víz...

- No de mi köze ennek az eltüntetéshez? - kérdezte megint valaki.

- Hát, hogy elmondott egy varázsigét, vagy legalább is ő azt állította, hogy varázsige, amivel el lehet tüntetni valakit, vagy valakiket, ha ott áll előttünk és az illetőre gondolunk. Valahogy ott nagyon hihetőnek tűnt.

- Hogy szólt az a varázsige? - kérdeztem.

- Arra már nem emlékszem, de felírtam.

- Hmm, ez nem túl hihető... sose próbáltad ki?

- Nem, megesketett, hogy csak végszükségben használhatom.

- No és mit mondott, mi lesz azzal, aki eltűnt?

- Erről nem beszélt, meg voltam zavarodva, valahogy olyan hihetőnek tűnt akkor... - látszott, hogy Z nagyon zavarban van, hogy maga sem tudja, mit gondoljon arról az esetről, ami itt, egy meghitt szobában, egy halom szkeptikus ember között mi tagadás, tényleg hülyén hangzott.

- Kár, hogy nincs már meg a varázsige - mondta Klári - kipróbálhatnánk.

- Megvan - felelte Z, - mondom, felírtam - közben a hátsó zsebéhez nyúlt, elővette a tárcáját és belőle egy összehajtogatott kis cetlit. Zavartan forgatta az ujjai között.

- Muti, muti!! - rikkantotta Klári és kikapta Z kezéből a cetlit. Z nem nyúlt utána. - Szerintem ne próbáljuk ki - mondta halkan, szinte szomorúan.

- Miért ne? - kérdeztem - Tüntess el engem! - vigyorogtam.

Z elhúzta a száját, Klári közben kibontotta a papírt, kacéran rám nézett, egy pillanatig a homlokát ráncolva silabizálta a szöveget, végül három érthetetlen szót hallottam....

Nem tudom, mióta vagyok itt, talán csak néhány órája, talán két napja is... Az apró, mélyvörös Nap alig valamivel a horizont felett állni látszik.

Megpróbáltam kinyitni a kocsi ajtaját, de vagy zárva, vagy teljesen beragadt, az ablakok már olyan homályosak, hogy éppen ki tudom venni az első ülések és a kormány körvonalait, mást nem látok odabent.

A tonett szék még egyben, de annyira szétszáradt, hogy meg sem kíséreltem ráülni, inkább a csontok mellé heveredtem.

Előkerült egy koponya is. Emberé.

Hiszek a csodákban, most már hiszek, hinnem kell, hiszen itt vagyok, és hiszem, mert hinni akarom, hogy Z elkérte annak idején az indián telefonszámát, és el tudja érni és az öreg mágust, aki vissza tud hozni, különben sokáig, nagyon sokáig kell itt maradnom, a narancsvörös nap alatt, a genny sárga homokban heverészve.