Mindent látó Horuszként süvített át rajtam a szél, mintha vad sólymok csapkodnának szárnyukkal, úgy hallgattam az Istenek üzenetét, a nagyváros zajos félhomályában.
Olyan ez, a szemembe csapódó harcokkal, mint mikor feltámad a Pokol pora, mintha mindenfelé tüzek lobbannának, s a fullasztó füst jeleket rajzol Ég és Föld míves Kapujára.
Csapkodnak körülöttem az elszakadt kábelek, nézem, ahogy sorra némulnak el az angyali szférában izzó vonalak, a fákra lombárnyékot vetnek a napot eltakaró felhők és foszlik lassan a körém szőtt barna kendő melege.
De lelkem felkapaszkodik a Kék Madár hátára, elúszik a végtelenen túli szélvédett világba, kinyitom a szemem, láthatatlan arcodon a mosoly tüze ég, s ha hívlak, az égi vonalak sohasem foglaltak...
és újra csak köszönöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése