Vannak napok, mikor csillagok közt bolyongok.
Milliárdnyi égő fény között, egyedül a bolygóközi térben, feloldódva a láthatatlan sötétségben és nézem a fényesen izzó lelkeket.
Bolyongok ott, ahol a csillagok laknak, belekapaszkodom az üstökös fényébe...
Kapaszkodom, mintha el akarna tűnni a szemem elől, hogy a sosem volt fényködbe vesszen.
Óvatosan lépdelek, nehogy lelökjek egyet az éjszakába, mert visszafestve már nem ragyog úgy a csillagóceán, égő fényei már nem ölelnek szívemre vigyázva, s én csak tapogatózom az ismeretlen égbolt libbenő árnyai között.
Ülünk az égi éjszakában, mesélek a helyről, ahonnan utamra indultam, hallgatom minden megtisztult eltévelyedésem, s kezedbe adom a világ fényeit, hogy lásd, milyen végtelenül örvénylik körülöttünk a csend, s lelkedbe kapaszkodnak az elkóborolt szavak, Rád nézek egy verssor mögül, arcomon legördül a könnyed, s lassan - ott, ahol a csillagok laknak - körbezár a magasodó érzelembarikád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése