(***)

Itt  ragadt homok a Bánat fekete tengerpartjáról...ott találkoztunk...

Dehogy!

Ott fogunk találkozni.

Pont tegnap.

Csak pontos légy, nem szeretek én várni...és nincs is sok időnk...

Egészen csak egy szemvillanásnyi...és már rohannunk is kell tovább.

Kegyetlen a Sors, nem igaz?

Igazán betáblázott...apró kis határidő-pontok vagyunk...

Igen, a Sors határidőnaplójába apró kis X-el véste oda a Véletlen, behunyt szemmel, hogy nekünk mikor kell találkoznunk...

És azt is odaírta, hogy te késni fogsz, én pedig már nem leszek ott, mert Máshol kell lennem...

Máshová kell rohannom, hiszen én mindig késésben vagyok...

Pedig...szerintem ez nem az én hibám, az idő siet túlságosan is...

Tehát...tulajdonképpen mi sosem fogunk találkozni.

Majd csak állunk ott, egyszer te, egyszer én, és felsóhajtunk: majd holnap...

De persze nem...sosem lesz olyan nap, hogy - majd holnap-...

És azért sem fogunk találkozni, mert azt tegnap kéne, de te késel, a holnapból késel, én tanácstalanul állok a tegnapban, és a Sors nem hülye, direkt bízta a Véletlenre az idő megjelölését, mert tudta, hogy mi nem, semmiképpen sem találkozhatunk, hiszen az csak a mában történhetne meg, és bizony ahol a tegnap és a holnap összeér, ott megszűnik az idő, és ha megszűnik az idő, ott bizony örökkévalóságnak kell kezdődnie, és az tudod mit jelentene?

Azt, hogy véghezvittük a lehetetlent...