Volt hogy nem számoltam a napokat,
jött éjre a nappal, s figyeltem homályos hangokat.
Nem volt világ, se létező, se holt, se élő,
csak hideg pincék magánya, s bennem a sár,
mit a bűn hagyott hátra, az űzött vad bűze,
s a penész szagban kiáltott átok az éhezőre.
Te nem tudod mi ez, hisz burokban születtél,
anya szoptatott, kaptál s nem elvettél.
Neked a család, s meleg otthon volt menedék,
engem nevelt a falka, s a húst nem adta számba,
vagy elvettem, vagy elvették.
S ez a falka örökre megmarad, látom őket,
hideg betonon oszlopok alatt.
Látom szemükben a fényt, ahogy lassan kihuny,
nem kérnek, hisz nem kapnak, ember markából gúnyt.
Majd elvesznek, hisz erre nevelnek, az emberek.
S hogy büntetésük mi lesz, az szörnyű megváltás,
lassan kúszó csend jön el, fagyban nincs kiáltás.
S mire mozdulna, már gúzsba köti csókja a halálnak,
utolsó álmában meleget eszik, s otthon rá is várnak.
Kegyes az Isten s a fagy, megváltja életét már szabad.
S te csak menj tovább, ne nézz le van életed.
Munkád, családod, jövőd, biztos léted.
Hisz azt senki nem veheti el, úgy hiszed!?
Hitték ezt Ők is, kik hideg betonon éltek,
s te is csak addig hiszed,
míg arcodra nem fagynak a könnycseppek.
http://www.youtube.com/watch?v=4z2DtNW79sQ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése