A héten összejöttünk az unokaöcsémékkel.
Egész jó hangulat kerekedett, amikor a húgom megjegyezte:
-Lacikám....a hajad lassan megkopik, de a szakállad, mint 20 évvel ezelőtt...
Kitört a nevetés....Lacikám fenyegetően nézett felém, de a végén ő is nevetésben tört ki.
A történet:
Gyerekkorunkban gyakran nálunk játszottak a gyerekek, mert mi egy nagy, villa-szerű házban laktunk az óvodával és mindenféle játék volt az udvaron: mérleghinta, körhinta, babaház….
Mikor kifáradtunk a játszadozásban, akkor bújócskáztunk.
Laci – az unokaöcsém - volt a soros hunyó, és amíg keresgette a többieket én gyorsan felmásztam a szilvafára.
Már eléggé szürkült így nem vett észre.
Tekingetett jobbra-balra, majd nekidőlt a fatörzsnek és sziesztázott, nem erőltette magát a keresésemmel.
Én nagy gondban voltam, mert nagyon kellett pisilnem, de nem jöhettem le a fáról.
Gondoltam, ha a fatörzsre pisilek az szépen végigfolyik és nem kell felfednem magam.
Hát bizony permetezett Lacikám fejére, mire ő a váratlan áldástól meglepve, felnézett a fára.
Persze engem elfogott a nevetés és telibe találtam az arcát.
Dühében kövekkel, ágakkal dobált, majd szaladt árulkodni apukámnak, aki jött is íziben.
Hiába volt a fenyegetés én csak nem jöttem le a fáról.
Erre apukám hozott egy nagy póznát és megpróbált lepiszkálni.
No, erre anyukám mérgében elvette tőle, nehogy leessek és eltörjön kezem-lábam.
Már alig lehetett látni a sötétségtől, amikor végre zsibbad lábakkal majdnem, hogy úgy pottyantam le a fáról. Mert azt azért be kell vallanom, sötétben nem voltam valami bátor……
Az óvodában a Bakurásszal riogattak bennünket, a barátnőmet édesanyja a Rézfaszú bagollyal…No ettől féltem!!!
Azóta sok év eltelt….gyerekeinknek mindig el kell mesélni húgommal átélt kalandjainkat.
No és mindig megdicsérjük a Lacikám szakállát, hogy nem lett volna ilyen dús és szép, ha akkor nem áll a szilvafa alatt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése