....az övék is különleges volt. Legalább is ezt gondolták róla. Szinte gyermekkoruk óta ismerték egymást. Nem lehet azt mondani, hogy elhamarkodták volna a házasságot. Hét évi ismeretség, együttélés után határozták el, hogy összekötik hivatalosan is az életüket. A legnagyobb boldogságban éltek, és hat év házasság után gyermekük is született. A test és lélek szerelme mintaharmóniát alkotott kapcsolatukban.
Egy éjszaka a férfi nagy dörgésre ébredt. Nem volt vihar, legalább is a valóságban nem. Álom volt.
Álom, amely hamarosan szertefoszlott, mint az elfújt gyertya füstje.
Csak a verejtékes tarkó emlékeztette a rossz álomra.
Bal oldalára fordult, hogy átölelje feleségét, érezve teste biztonságos melegét.
De a helye üres volt, és hideg is. A szomszéd szobából halk suttogás szűrődött ki.
Gyűlölt hallgatózni, most mégis megtette. Óvatosan az ajtóréshez osont.
A sötétben csak kedvese körvonalai látszottak. Gyönyörű volt. Percekig nézte a sötétben,
szinte nem is hallva, elfelejtve, miért is áll ott. Visszazökkent a valóságba.
Az átszűrődő szavak lassan-lassan értelmet kezdtek ölteni. A férfi ott állt lesújtva, megalázva.
Nem csak a nyitott ablakon keresztül időről időre belibbenő őszi szellő borzongatta meg meztelen bőrét.
Egy szempillantás alatt omlott össze benne hosszú évek munkája. Verejtékes, jéggé fagyott kezekkel bújt vissza az azóta kihűlt ágyba. A sötét plafont bámulva várta, hogy felesége visszajöjjön.
Az ajtó halk nyikorgása riasztotta fel borús gondolataiból. A nő nesztelen léptekkel közeledett az ágyhoz, majd óvatosan bebújt a férfi mellé, hideg testével szorosan átölelve. Máskor ettől az öleléstől mindig merevedése szokott lenni. Most azonban csak halkan sóhajtott, majd talán még a sóhajnál is halkabban, mintha nem is akarta volna, hogy meghallja a nő, megkérdezte:
- Kivel beszélgettél?-
- Öööö, egy munkatársammal- mondta a nő nem túl meggyőző hangon.
- Ne alázd meg magad, és engem sem, azzal, hogy nem mondasz igazat. Nem hallottam mindent, de amit hallottam, az elég volt. Kivel beszéltél?-
A nő sötét szeme helyén a férfié most csak két mély, nagyon mély üreget látott, melyen messze a múltba látott.
- Tényleg a munkatársammal beszéltem. Találkoztunk párszor. De nem komoly, és csak egy hete tart.
Már le is akartam zárni -
Másnap valahogy nem ment a munka. A férfi nem tudott összpontosítani.
Hosszas gondolkodás után felvette a telefonkagylót, majd felhívta a telefonszolgáltatót, és részletes
listát kért felesége telefonhívásairól. Megtehette, hiszen az ő nevén volt az szerződés.
Két nap múlva remegő kézzel bontotta fel a borítékot. Az ominózus telefonszám minden nap éjszakáján szerepelt a listán.
A férfi másnap reggel ismét a szolgáltatót tárcsázta, de most a részletes számlát három hónapra visszamenőleg kérte. Az eredmény ugyan az volt. És a négy évre visszamenőleg lekért számlán is.
- Már négy éve. És én semmit nem vettem észre. Boldog voltam, és őt is boldognak láttam - Gondolta a férfi.
Hazaérkezve szótlanul lerakta a felesége elé a jókora köteg papírt. Nem szól egyetlen szót sem.
A nő pedig bele sem pillantott a lapokba. Tudta, hogy mi van bennük. Megfogta férje kezét, mélyen a szemébe nézett, majd remegő hangon így szólt:
- Szeretem. És téged is szeretlek. Mindkettőtöket máshogy, másért. És választani nem fogok tudni.
Te vagy a gyermekem apja, az álmaimat viszont ő testesíti meg. És mondd, észrevettél valamit az elmúlt négy év alatt?-
A férfi nem válaszolt. Tudta, hogy nem vár igazán választ a nő. Mindketten tudták, hogy mi volna a válasz. Így kis szünet után folytatta a nő.
- Odaadó feleséged voltam. Gondos anya. És ha elveszítenélek, nem élném túl. Ha pedig őt kellene elveszítenem, nem volnék többé boldog -
Szeme sarkában könnycsepp kezdett el hízni, ami aztán villámgyorsan legördült a gyönyörű arcbőrén, kettejük összefonódott kezén megállapodva.
A férfi a szétterülő könnycseppet nézte, szinte nem is hallva felesége halk
hangját.
- Kérlek, ne nyisd ki a szemed. Álmodjunk örökké...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése