...figyelsz te egyáltalán rám? Hallod, amit mondok?-
Igen, hallotta ugyan a lány ingerült szavait, tökéletesen tisztán hallotta, de igazából nem fogta fel az értelmüket. Nem is tudja, mióta beszélhetett már hozzá, a sokadik cigarettára gyújtva. Valahová sokkal távolabbra összpontosította a figyelmét. Messze ki az ablakon túlra. Figyelte a szürke betonfalon felfutó borostyán méregzöld leveleit és azt, ahogyan egy-egy hirtelen szellő fagyosan megcibálja az erkélyre kiakasztott szélharangot, megzizegteti a szokottnál is szárazabb szárazvirágot, a parkban a platánokat.
Ettől aztán valahogy eszébe jutottak a vele töltött hetek, hónapok, évek, reggelek.
A közös álmok, együtt szövögetett távoli tervek, boldognak tűnő nyarak, amik mögött gyakran rajtakapta már a régóta
ott ólálkodó, megmagyarázhatatlan félelmet. Arra gondolt, mit és mikor ronthatott el. Volt-e a kapcsolatnak egyáltalán olyan szakasza, amikor minden rendben volt. Lehetett-e volna mást, másként csinálni,
vagy az egész eleve kudarcra volt ítélve.
Lassan szitálni kezdett kinn az apró szemű hó. Megborzongott.
Hirtelen úgy érezte, soha nem fog véget érni már ez a tél. Kicsit minden meghalni látszott. És az a film....az a bizonyos film. Nem lepergett.
Bármilyen furcsán is hangzik, ennek a filmnek minden képkockája egyszerre látszott, valahogy megállítván a
z amúgy is ólomléptű időt. Egyszerre látta a sátorozós éjszakákat, amint gyermeki elégedettséggel majszolja
a kemencés lángost, ahogy jóízűen kortyolja az erdélyi forrás dermesztően hideg vizét, ahogy együtt menekülnek
a jégeső elől, ahogy két tenyerével óvón öleli a forró teáscsészét. Hallotta a hangját. Az éjszakai megnyugtató szuszogását, a nevetését, látta az arcán hangtalan legördülő könnyeit, érezte a szomorúságát...
- Vége! Érted? Vége!! Hányszor ismételjem még el, hogy megértsd? Hogy én ezt nem akarom tovább.
Hogy vége!-
A lány kétségbeesetten rázta meg a vállát, amitől egy szempillantás alatt elszakadt a film, a képek szertefoszlottak. Visszatért a valóságba. Lassan fogta fel a szavak jelentését. Ízlelgette egy darabig,
majd alig láthatóan elmosolyodott. E mosoly mögött valami megmagyarázhatatlan bizonyosság bújt meg.
Mert csak ő tudta, hogy nem tud vége lenni olyan dolognak, ami igazából soha el sem kezdődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése