.....azt mondani, feltűnő jelenség volt. Ahogy fellépett a villamos lépcsőjén, azonnal minden szempár reá szegeződött. Elhelyezkedett a repedezett műbőr ülésen, igyekezvén úgy keresztbe tenni formás lábait, hogy a legkevesebbet láttassa a piciny miniszoknya. Kevés sikerrel.
Az öregember, aki szemközt ült a fiatal lánnyal, merev, szinte üveges tekintettel meredt a kikandikáló hófehér combokra.
A lány megérezte a reá szegeződő homályos tekintetet.
- Vén kéjenc - gondolta lenézően, miközben tetőtől talpig végigmérte az öregembert.
Az öreg kicsit izgett-mozgott, úgy tűnt, mintha előnyösebb pozíciót akarna felvenni a jobb betekintés céljából, közben egy pillanatra sem veszítve szem elől a csábos hajlatokat. Lassú mozdulattal lehajolt, kotorászott az ülés alatt, egészen közel kerülve a lány térdeihez. Hatalmas orrával nagyot kortyolt a villamos áporodott levegőjéből, majd felült, lemondóan sóhajtott, tekintetét a térdekről valahová szemmagasságba emelve így szólt:
- Hölgyem. Segítene megkeresni a botomat? Becsúszott valahová az ülés alá -
A lány odahajolt az öregemberhez és a fülébe súgta:
- Ha nem kopik le rólam, rendőrt hívok -
Az öreg arcán csodálkozás futott végig, de nem szólt semmit.
A villamos csikorogva fékezett a megálló előtt, mire az öreg nehézkesen felállt, előkotorta az ülés alá keveredett fehér botját, majd tapogatózva, óvatos, apró léptekkel megindult a kijárat felé, kihasználva a tömeg sodrását.
A lány még látta, hogy nagyot kortyol a koszos pesti levegőből és bizonytalanul megindul, ügyet sem vetve a türelmetlenül tülkölő autókra....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése