Nem kidobósat!

Kell nekem a szabad levegő!

Ha évekig az ég alatt háltál, s aztán a négy fal közé szorulsz, ráadásul egy büdös nagyvárosban, az fullasztó!

Elmentem, kifeküdtem a csónakomba.

Csudajóóó érzés!

Ringat a hangtalan víz. Révület-bűvölet.

Elborítanak a barátaim.

Megannyi csillag, tiszta fényük maga a bátorság.

Mutatják az utat, térben és időben.

Vonzanak, hívnak valami felé, ami ésszel felfoghatatlan, szóval megfogalmazhatatlan.

Elveszni a csillagok bűvöletében, hagyni a gondolatokat cikázni, képzeletet szárnyalni, merni gondolkodás nélkül gondolni!

Képek jelenből a múltba, s vissza.

Sok félre rakott, pár eltemetett, még több jelenlévő.

Eszembe jut ez a társkeresősdi társasjáték is.

Leginkább szomorú.

Mindenki annyit vegyen magára, amennyit érez.

Ólommadár találkozó!

Nézd egyszer végig egy vak ember napját!

Vagy látogass el egy árvaházba!

Nevezz be egy "kőrre" egy UNIFIL segélyszállítmánnyal, mint önkéntes!

Nem sorolom.

És majd UTÁNA sírj, hogy milyen szar az életed, hogy kicseszett veled, micsoda tragédia a sorsod!

Persze, mondhatod, nem a te dolgod, semmi közöd hozzá!

Jó lenne! Igen, jó lenne boldognak lenni!

Újra.

Mindenki pontosan azt kapja, amit kisugároz!

Amíg nincs "rend" a lelkedben, nem kötsz békét magaddal, legjobb esetben is csak egy ugyanolyan "káoszt" kaphatsz,

mint te magad.

Csak te szabadíthatod fel önnönmagadat, s ebben a körülményeknek a legkevesebb szerep jut.

Tiéd, s csak a tiéd a labda.

Enyém, s csak az enyém a labda.

Labdázunk?

Nem kidobósat!