Az én mesém sokmillió csillagból áll.
Csak kitárod az ablakod, és ott van a mesekönyv. Te magad vagy, amit kiolvasol belőle. Titkokat, meséket, történeteket.
A gyermekek mi vagyunk. Őrizhetjük akár az örökkévalóságig gyermeki énünket. Játszhatunk, feledhetünk, építkezhetünk belőle.
Lényeges, hogy mik akarunk maradni.
Megtört felnőttek, akik a gondoktból ki sem látszanak?
Vagy gyermekek, akik boldogok, mert nem befolyásolja őket a külvilág?
Tudod, mitől maradsz gyermek?
Attól, hogy megtanulsz elfogadni. S, ha már megtanultál elfogadni, gyermekké válhatsz örökre. Ezzel elengedtél mindent, ami csak létezik jó és rossz. Ne akarj, inkább engedj. Engedd be önmagad, engedj be másokat, s egy szép nap olyan boldog leszel, amit az Égi mesekönyvből olvasol. Gyermekien.
A címe? Fénymese.
Apropó jó és rossz. Megítélünk. Van ehhez jogunk?
Hogy lehet, hogy rosszat és jót egyszerre osztályozunk?
Hol itt az alázat?
Megsúgok egy titkot.
Akkor maradsz gyermek, ha már nem ítélsz. Ha megtanulod, hogy nem tehetsz különbséget vallásban, származásban, nem kérsz számon se embert, se tényeket, ha nem törődsz bele, hogy mások teszik a dolgodat helyetted, s ha megtanulsz úgy szeretni szívből, ahogy te kívántad magadnak mindörökre.
Adj.
Hogy a fénymeséd valósággá váljon, hogy a csillagok fénybetűi neked ragyogjanak, adj, hogy legyen mit visszakapnod,
de adj akkor is, amikor nem akarsz visszakapni, hogy megtanuld, milyen jó ezt akarni.
Adj azért, hogy adhass. Hogy milyen király vagy, te magad döntöd el.
Ha adsz, király vagy.
Bármit.
Bármikor.
A fénymese királya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése