Párás hajnal.
Az égen lapos hasú felhők úsznak lomhán, miközben az ébredező nap sugarai alulról csiklandozzák őket.
Nem látni, a távoli fák még eltakarják.
A vízpart csendes.
Néha mozdul egy-két levél, mikor a harmatcseppek összegyűlve, egymásba kapaszkodnak, cseppé formálódnak leszánkáznak rajtuk és csak a hallgatózó lélek hallja, hangos gurgulázásukat és kacagásukat, mielőtt a mélybe vetik magukat.
A kerítésen túl gazdasági épület és legelő.
Nem rég kaszáltak, vagy tán arattak.
Az összegyűlt széna vagy szalma nagy gurigákban várja sorsát.
Jó nézni.
Izgalmas az elrendezés, ahogy az enyhén lankás dombon megfoghatatlan és racionálisan nem magyarázható rendben, ritmusban és távolságban követik egymást.
A legelő egy része elkerítve villanypásztorral.
Benne lovak, négy vagy öt.
Békésen legelésznek.
Nyakuk előrenyúlik, sörényük ritmusosan lengedez, ahogy tépik a füvet.
Letépnék egy fűszálat, hogy elrágjam.
Én is érezni, átélni szeretném az érzést, milyen lehet legelni.
Kimért nyugodt, mozdulatok, sehol vad szilaj rohanás, harsány nyerítés.
Az idillien giccses kompozíció egy pillant alatt eltűnik.
A távolság nagy, a részletek a pára jótékony ködébe vesznek.
Csak a körvonalak rajzolódnak ki.
Az egyik paripa a másik háta mögött legelészik.
Aztán csak az látszik, hogy két mellső lábát, már a másik hátán nyugtatja.
Szoborszerű mozdulatlanságnak tűnő pillantok.
Csak a sörények himbálódzásából látszik, hogy nem az.
A másik ló, fejét felemeli a legelészést abbahagyva, egykedvűnek tűnik.
Beletörődő odaadással tűr.
Nem telik bele talán fél perc sem és a kép ahogy összeállt, úgy az egyik pillanatról a másikra szétesik.
A lábát pihentető ló már fejét lehajtva legelészik tovább.
A másik még nyakát hátrahajtva vet rá egy pillantást, és ő is folytatja tovább a harmattal teli fűszálak nyírbálását.
Letépnék egy fűszálat, hogy elrágjam.
Én is érezni, átélni szeretném az érzést, milyen lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése