A tetováláshoz fűződő viszonyom ambivalens volt,
de mára már nem az.
El kell ismernem, napjainkra kifinomult művészetté vált.
Egy stílusos, ízléses tetkó igenis olyan számomra,
mint egy ékszer.
Azt is gondolom, hogy az esetek zömében a lehetőségéig,
de még a gondolatáig sem jutok el, hogy valaki tetkóját megláthassam, hiszen a mindennapi viselet intimebb ruhadarabjai takarják.
A tetkó üzenet.
Jelentése van.
Emlék.
A múlt üzenete...
...vagy inkább üzenet a múltnak.
Belém nyilallt a kérdés, miért nincs tetkóm?
Talán éppen a hozzá fűződő ambivalenciám miatt?
Ha mégis, akkor mit, mekkorát és hova?
Állj!!!
Hiszen van tetkóm, csak azt nem saját akaratomból
és elhatározásomból viselem.
Tudtom és beleegyezésem nélkül nyomták rám bélyegként.
A lelkemen hordom.
Nem is tetkónak hívják, hanem stigmának.
Mióta tudom, hogy van nekem olyan,
öntudattal és büszkén viselem.
Miért vagyok rá büszke?
Mert van hol viselnem.
Szerintem neked is van.
Ne takard el!
Mutasd meg, látni akarom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése