Hmmm?
- Hmmm.
- Hmmmmmm!
- Hmm.
- Mit hümmögsz?
- Te kezdted leányom.
- Néha nagyon idegesítő tudsz lenni Draco!!!!
Nem értelek. Úgy teszel mintha buta hüllő lennél.
- Csak válaszoltam. Nem tudtam mire hümmögsz.
- Hát érdekel hogy most mi van? Meg hogy mi jár a fejedben?
- Az van, amit látsz. Mit látsz?
- Téged.
- Hmmmm.
- Ááááááá, Te nem veszel engemet komolyan, Te kicsúfolsz. Bolond gyík vagy! De jól van akkor had nézzelek.
Lássuk csak!
Aha, nagy gülü szemeid vannak. Olyan színük van mint az égnek de akkor is gülü.
Most mit vigyorogsz?
Mi olyan röhögcséges?
Igenis gülü! De azért szeretem, amikor bámulsz rám, mert látom magam, mint a tükörben.
- Az jó.
- Igen, tényleg jó. Meg szeretem a pikkelyeidet, mert mindig fényesek. Na jó nem mindig de sokszor, és olyan színük van, mint azoknak a köveknek amit egyszer mutattál.
Tudod? Mint a füveknek a színe.
- Igen emlékszem.
- Meg szeretem, hogy olyan hosszú, meg mozgós a tested.
Meg a szárnyadat!
Na jó azt nem mindig mert állandóan csalsz velük ha birkózunk. De mégis mert velük repülsz amikor viszel leselkedni.
Meg azt is szeretem, hogy erős vagy, meg nagy karmaid vannak, meg tudsz ijesztős is lenni, meg hogy tudom hogy megvédesz este amikor alszom és rosszat álmodok.
- Honnan tudod?
- Tudom és kész. És ne hamukázz mert néha leslek mikor nem alszom és olyankor mindig körém csavargászol, meg fölém tartod a szárnyad, meg énekelsz, meg mesét is szoktál mondani, meg figyeled a sötétet olyan összehúzott szemmel, és állandóan öltögeted a nyelved.
- Én így figyelek.
- Tudom. Nem csúfolni akartalak, mert szeretem mikor így csinálsz. Nekem szép sárkány vagy Draco, én szeretlek amikor ilyen vagy.
- Köszönöm. Meghatsz.
- Tudom… - vigyorodott el a kölyöklány és furakodni kezdett a szárnyak alá.
- De van valami amit nem látok most egészen jól, pedig itt van valahol csak eldugtad valahova ide.
- Jaj ne! Kiscsillag gyere onnan! Tudod, hogy csiklandós vagyok. Neeeee!!! Jaaaj! Hagyd már abba! Mássz ki a pikkelyeim alól! - a kígyóforma test szélkuszálta szalagként tekergőzött a gyerektest körül, fűcsomók szálltak kitépve, a felkavart porban eltűnt a két megálmodott.
- Áúúúú!!! Hééé!! Draco! Vedd le rólam a mancsod!
Hallod engedj el! Tegyél le!
- Még mit nem Te Törpeboszorkány! Ha leteszlek, megint csiklandozni fogsz.
- Az biztos is! Agyoncsiklandozlak Te lábaskígyó, és megtalálom, hogy hol rejtegeted.
- Mit?
- Hát azt az embert, aki igazándiból vagy.
- Miért? Szerinted eldugtam?
- Igen!
- Szerintem meg nem. Mindenkinek az vagyok, akinek látni szeretne. Mert nem a szemek látnak, hanem a gondolatok, és a lelkek.
- Akkor láthatlak másnak, is mint ami vagy?
- Igen persze, de ne csodálkozz ,hogy ha az, aminek látsz nem fog egyezni mint ami valójában vagyok.
- Ezt nem értem akkor most valóságban Te mi is vagy?
- Még én sem tudom, alakulok napról napra, és változok, és igazából mindig is az vagyok és voltam, aminek láttál, és látsz. Még ha néha néha mérgelődöm is egy két beszólásod miatt.
- Akkor ha embernek akarlak látni akkor az leszel?
- Ha azt akarod hinni akkor annak fogsz látni.
- És ha tévedek? És ha nem is az vagy akinek hiszlek, meg látlak?
- Hát az kellemetlen lenne mindkettőnknek. De mit szeretnél?
- Most?
- Ühüm?
- Hát hogy tedd ide a hátad, meg tedd fölém a szárnyad, meg mesélhetnél is egy kicsit, meg utána énekelhetnél, meg szólhatnál a tücsköknek, hogy halkabban zenézzenek, meg ne korogjon hangosan a gyomrod, meg ne horkolj, amíg el nem alszom!
a pikkelyek örvényként keringtek a lány körül és állítottak neki ágyat, a bőrredős szárny sátrat vetett fölé és a villás nyelv előkunkorodott....és halkan sziszegve szólt a hang...
- Egyszer volt, hol nem volt...................................................................
