Fekszem az ágyon, féloldalt csecsemő tartásba gömbölyödve. Érzem ahogy közelít felém a testével.
Lassan araszolva, finoman.
Mindig közelebb.
Megérinti a ruhám.
A meztelen karom két ujjával végig simogatja, majd ráteszi a tenyerét finoman a csípőmre.
Egész tenyérrel simogat óvatosan, óvón, nagy-nagy szeretettel. Mennyire jól esik!
- Mi a baj?- suttogja.
- Eleged van?
- Dehogy! Csak szomorú vagyok kicsit -
mondom és magamhoz húzom.
Elönt a megkönnyebbülés és a szeretet hullámai vesznek körül. Ő is érzi.
A karom és a mellem közé fészkeli magát.
Szorosan a hátamhoz bújik egész testével.
Imádja, ha érezheti. Igazi férfi.
Csak el ne felejtse, amikor felnő, milyen kevés kell egy nőnek ahhoz, hogy a lelke könnyebb legyen.
Most még tudja.
Ösztönösen érzi.
Mennyi szeretet lakozik a kis lelkében.
Így fekszünk jó ideig.
Mininő a lábaimnál hever,s hagyja simogassam.
Miközben Kiskrapek engem ölel.
Jó és békés világ ez így.
Boldogságos.
Nem igaz, hogy nincs érzés egy férfiban.
Vele születik.
De hová veszik el, olyan sokszor....?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése