Ragaszkodás....

Őt, az apait, a papát sajnos már nem volt szerencsém megismerni. Néhány esztendővel a születésem előtt meghalt, mielőtt a győri kórház szülészetének harmadik emeletén rácsodálkoztam volna életem első anyaméhen kívüli és tudat alatti élményére, Muhammad doktorra, aki Anyám elbeszélése alapján Szudánból érkezett kis Hazánkba, elsajátítani az orvostudomány fortélyait és bizonyára egy, az ő gyökereihez mérten egzotikusnak ható szőke nő megigézhette, hiszen gyökeret vert itt.

Este beszéltem, a jó pár éve már Kanadában élő Nagyanyámmal telefonon és újra a felszínre került bennem egy este.

Kiskoromban a nyári szünidőt rendszerint, Testvéremmel,

és az Unokatestvéreimmel a Nagyanyámnál töltöttem.

Egy Ózdhoz tartozó, csupán pár kopott utcából álló falucskában. A napokat gyakran gyorsan szaladó pillanatokká tette a gyermekkori szabadság érzése, szinte egész nap csavarogtunk nagy gyerekseregként a környező hegyekben, nyársaltunk, fára másztunk, elbújtunk egymás elől és pancsoltunk a szántóföldek, és a hegyek lábai közt csordogáló patakban. Ez utóbbit imádtam a legjobban, annak ellenére, hogy gyakran előkerült egy-egy ártatlan, ámde gyermeki szemmel félelmetesnek tűnő sikló a nádasból, rémületet keltve bennünk, kis kalandorokban.

A sűrűn a bőrünkre alattomos élősködőként tapadó piócák

sem voltak kellemesek, de mindig kaptunk sót,

mielőtt a reggelit követően vándorútra keltünk,

így ügyesen el tudtuk távolítani az undorítónak tűnő kis

lelkeket magunkról. Vájtunk magunknak barlangot a löszfalban, hiába kaptunk féltő instrukciókat naponta,

hogy nem szabad, mert ha ránk omlik ott maradunk.

Előfordultak rangadók, feküdt egy poros, fürgén szaladgáló gyermeklábaktól már csak gyéren füves terület a kukoricáson túl, melyen ismét túl egy tökföld nyújtózkodott.

A termő területek közt terült el a mi futball pályának, fenyőfákból ácsolt kapukkal, melyeket a krumpliszsákokból szorgosan összefont hálók tettek számunkra tökéletessé,

hogy legalább akkor ne kelljen messzire szaladni a labdáért,

ha gól esett. Ilyenek voltak, a kukoricaföld-tökföld rangadók, erre a két formációra osztottuk fel a jelen lévő gyermekcsapatot.

Egész nap barangoltunk, mi speciel a Testvéremmel és az Unokatestvéreimmel csupán ebédelni és a délutánra útravalóul, az isteni házi krumplis pogácsákkal a zsebeink megtömni jártunk az özvegy Nagyanyám fészkébe, túl persze a dunyhákban való, fáradtságtól és szabad levegőtől való mély alváson.

Estére mindig mocskosan, össze-vissza lehorzsolva és farkas éhesen tértünk haza.

Ha már sötétedett a Nagyanyám kinn állt a faragott székely kapu alatt és csípőre tett kézzel cigarettázott, várva a kis csapatot.

Egyik este, mikor befutottunk a legnagyobb Unokatestvérem bekapcsolta a fekete-fehér televíziót, melyen épp labdarúgó Európa-bajnokság folyt.

1992. Azt hiszem a dánok mérkőztek valakivel, de már nem tudom felidézni ki volt a másik csapat.

Mindenki bement a szobába bőségesen megpakolt tányérokkal, én kinn maradtam a konyhában, a Nagyanyám szűrt nekem át igen sűrű házi tejet egy óriási bögrébe.

Nagyon sűrű volt még szűrve is, és igen ízletes, alig pár órája csavarhatták ki a tehén energiát adó csöcséből.

Fogalmam sincs milyen megfontolásból, de kijött a számon, hogyha élne a Papa biztos nézné a meccset.

A Mami a gondolkodás szikrája nélkül felelte, hogy nem fiam, biztosan nem nézné a Papa a meccset.

Persze azonnal kutatni kezdtem gyermeki izgalommal, hogy miért nem nézné a Papa a meccset..

A Mami leült átkarolta a kis vállam és mesélni kezdett, közben mélyeket szívott a cigarettájába és a nyitott ablakon eregette a füstöt a meghódíthatatlanul hatalmasnak tűnő diófa irányába..

1954.. Bern.

Abban az időben még nem volt televíziója a Nagyszüleimnek,

a Papa rádión hallgatta a világbajnokság magyar-német döntőjének közvetítését.

Nagyon izgatott volt, hol ujjongott, hol tenyerével az asztalt verte és egyfolytában dohányzott.

Nem volt egy agresszív ember, a kocsmában is mindig mértékletesen viselkedett, megivott pár sört, felest és hazament. A Nagyanyámhoz is mély tisztelettel viszonyult.

Mikor vége lett a rádió közvetítésnek elszabadult a pokol.

A Papa első körben tajtékzó homlokkal földhöz csapta a rádiót, majd mikor ezzel végzett a konyha fele vette az irányt és rommá törte az összes étkészletet végül fogta a puskáját, zaklatva kisietett az udvarra és lelövöldözte a tyúkok döntő többségét, fejbe lőtt egy disznót és végül Szalma kutya is merénylet áldozata lett.

Ezután, mint aki jól végezte dolgát, visszament a házba, felakasztotta a puskáját a helyére és lefeküdt aludni.

Többet soha életében nem hallgatott/nézett meg egy meccset sem, pedig akkor csak 31 esztendős volt.

A Nagyanyám azt mondta egy későbbi beszélgetés után, hogy nem haragudott rá, és másnap reggel már mosolyogva kávéztak együtt, mintha mi sem történ t volna, és egy szó nem esett a történtekről.

Azon túl, hogy a nem messze fekvő határőr állomásról kiérkezett két járőr és rákérdeztek az esti lövöldözésre, de a Nagyanyám, aki bizonyára már akkor is remek krumplis pogácsát tudott sütni ezt is megoldotta.