Egy kopott bronz kopogtató, melyért rajongunk.
Felébredtem, a nap előtt, mint ahogy szoktam,
még sötét volt, éreztem a haja illatát, miközben apró
érzéki szuszogásokkal mellkasomra hajtott fejjel
sétálgatott az álmok színházában.
Nem érzékeltem pontosan mennyi idő vánszorgott át az idő homokóráján mire fény kezdett beszűrődni a nappali körülmények közt láthatóan a vörös holdudvarába tartozó függönyök közt, és aztán még mennyi csorgott illata mámorában tovább mire lassan megmozdult kis fejecskéje és előbb hosszú haja szétszóródva az arcomba hullott,
majd egy pillanatra félfordulatból láthattam
azt az apró pici anyajegyet a kecses nyakán és máris előttem volt angyali arca, apró halovány mosoly,
és érzékien álmoskás tekintet.
Tekintet, mely jóllehet belém lát mélyen,
semmiképp sem borzongást, inkább izgalmat keltve
és az a pici anyajegy, melybe én látok bele egy világot, csillagképek mintájára.
Rájöttem, hogy a szám rajong ezért a csillagképért.
Már szombat este, mikor először húztam félre a haját,
és előtűnt a maga tökéletlen csodálatosságával.
Kitár egy világot, apró részletként hajszálak mögé rejtőzködve fedett fel érinthetetlen érzéseket.
A kávét én csináltam, micsoda csoda,
mindketten mellőzzük a cukrot, meghagyjuk a lovaknak.
Alku fejében kaptam reggelit.
Juhtúróval megkent pirítós formájában paradicsom
karikákkal és üde zöld petrezselyem foszlányokkal
a maga egyszerűségében is pompássá varázsolva a látványt.
Nem csak reggelit, kulcsot is kaptam.
Siettünk, de.. Kifele együtt nevetve bekopogtunk kezét kezemben tartva a nehéz bronz kopogtatón az üres lakásba,
és már futottunk is le a lépcsőn, futottunk ki a kis mennyországunkból a személytelen rohanásba,
egy másik világba ahol egy pici anyajegy még a lábjegyzetben sem kaphat helyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése