Erről az érzésről régebben ezt írtam.
Ma sem írnék másként:
"Vasútállomás.
A múlt század 70-es éveinek eleje.
Középkamasz fiú áll a peronon.
Szembefordulva a leszállók tömegével kik, mint a kádból lefolyó víz tűnnek el a kijárat irányába.
A vonat melyről leszálltak, már csak piciny hullámzó szalagként látszik a távolban, ahogy kattogva áthalad a váltókon, hogy aztán felgyorsulva tovagördüljön a következő állomásig.
Talán sípolt is, talán nem.
Minden esetre úgy lett voltna igazán stílusos...
...vagy giccses? Ki tudja?
Már nem látszik az az ablak sem, melyen kihajolt, hogy búcsút intsen.
A lány, akinek az arcára sem emlékszik már, csak az érzésre, arra az érzésre, mely azóta sem hagyja békén.
Biztos valami tündér lehetett, hiszen elvarázsolta.
A fiú szokásához híven egyedül lődörgött a városban.
Valami rendezvény lehetett, mert az időponthoz képest sokan voltak az utcákon.
A fiú egy fához támaszkodva bámészkodott.
A lány szólította meg, de olyan természetességgel, tündéri nyíltsággal, őszinteséggel, megbabonázóan, hogy a fiú - aki akkor a kamaszfiúk kaktusz és a sündisznó tüskéihez hasonló védőpáncélja mögül, gyanakodva méregette a világot - kiesett a szerepéből.
Megkezdődött a varázslat, mely alig tartott másfél-két órát.
Beszélgettek, illetve inkább csak a lány beszélt, a fiú le sem tudta venni a tekintetét a lány szeméről.
Nincs olyan drágakő, mely olyan szépen ragyona, csillogna, mint az a két szempár.
A lány kézenfogta a fiút, úgy sétáltak ki az állomásra.
Az úton nem kopott a fiú cipője, mert lebegett a boldogságtól.
Ezt nem tudta, mert akkor találkozott ezzel az érzéssel először.
A peronon a fiú csak állt szembefordulva a lánnyal mindkét kezét fogva.
Érzése szerint csak nézett, nézett.
Nézte a lány elbűvölő szemeit megbabonázva.
Fájdalmat érzett magában, az elválás fájdalmát.
Tudta jól, hogy nem látja többé.
Csak akkor döbbent rá, hogy még a nevét sem tudja, mikor a felszállt, s az ablakon kikukkantva küldte felé tüdéri mosolyát.
Mint ahogy a kád a peron is kiürült.
Csak a fiú állt ott egyedül, még mindig elvarázsolva.
A szomszéd vágányról induló vonat zökkenése hozta vissza a földre.
Megfordult és nagy ürességet érzett magában.
Akkor értette meg mi a katarzis, melynek definícióját már tanulta, az orgazmus érzéséhez csak jóval később tudta hasonlítani, mert akkor még...
Eltelt sok-sok év a fiú felnőtt.
Néha-néha visszagondol arra a napra, mint ahogy most is.
Sok-sok tündért lát egy ideje már.
A legtöbben nem is tudják, hogy azok, pedig...
A mosolyuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése