Ülj ide mellém!
Letelt egy év megint?
Ismét eljöttél?
Rég voltál ennyire közel. Persze látlak néha amint csontos ujjad rám emeled, és integetsz.
Hogy mondod?
Nem.
Még mindig nincs mit kérdeznem tőled, még mindig nem tudlak vádolni. Hisz teszed, amit kell, és nélkülem, fájdalmam nélkül is kérdeznek eleget. Persze nem vagyok, most jól hisz fájok. Megint olyannal mentél, aki a legfontosabb volt az életemben.
Lassan elfogynak.
Nagybátyám volt az utolsó a múltamból. Ő volt az utolsó ki hitével, bizalmával tolt előre, még akkor is amikor a betegsége nem akarta hagyni. Nem bírtál vele ugye? Nem értetted, Te sem és az orvosok sem, hogy rám miért emlékszik, holott pont az emlékei voltak azok amiket elvettél. És mégis! Rám emlékezett még akkor is amikor senki másra nem.
Nem bírtál vele?
Ezért vitted végleg?
Mit szeretnél?
Látni, hogy megtörtem? Hogy letérdelek-e?
Tessék letérdelek előtted és fejet hajtok mint már oly sokszor. Tisztellek, és becsüllek, döntésed elfogadom.
De azért mégis lenne egy kérdésem.
18 éve nem vittél, és azóta is atyai bizalommal vagy irántam, hisz számtalanszor vihettél volna, de nem tetted.
Ezzel törlesztek, vagy ezzel büntetsz?
Elviszel mindenkit mellőlem, aki fontos?
Mit szeretnél ezzel elérni, megmutatni?
Nem válaszolsz?
Ez így van jól.
Akkor elmondom, én mit teszek. Megmaradok és élek és létezem. A cég nevén sokat törtem a fejem. Most már tudom.
István lesz a név.
Egy tisztelet, egy tisztelgés.
És mindazok, akiket elvittél azok fognak előre nyomni, hogy megtegyem azt amit már rajtam kívül senki sem hisz.
Fejet hajtottam előtted most hogy Nagybátyámat szólítottad, de megalázkodni nem fogok.
Sem előtted sem más előtt.
Esküszöm Istvánra, Nagyanyámra, Ákosra, Lacára, és mindenkire.
Ember leszek, ember maradok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése