Mit lehet olyankor tenni, amikor már két napja
nem keltél ki az ágyból?
Amikor már három napja nem ettél, mégis úgy érzed,
hogy egy falat se menne le a torkodon,
mert valami egészen más tölti ki a gyomrodban lévő
tátongó ürességet.
Keresed, ami egyáltalán még motiválni tudna.
Ingert tudna küldeni az agyadnak, hogy legalább a légzés feltétlen reflexéről próbáljon meg nem elfeledkezni.
Nem mozdulsz, mert rettegsz, hogy amit teszel,
az nehogy őrültség legyen.
Kínosan ügyelsz, hogy minél kevesebb külső inger érjen,
amire válaszolni kell.
Amikor az egyetlen kapaszkodód, az egyetlen szalmaszálad néhány telefonszám, akiket felhívhatsz,
és akikről tudod, hogy hozzátartoznak.
Hogy ők az antennák hozzá, melyeken, mint apró hullámok, eljuthatsz a szívébe, és melyeken át Ő eljuthat hozzád.
És félsz, hogy talán egyszer csak megszűnik ez a lehetőség is. Valami furcsa oknál fogva elfelejted a számot,
vagy kikapcsolják a telefont, vagy megnémulsz, vagy.....
Vagy....
Amikor úgy érzed, csak mennél.
Mennél bárhová.
Pedig tudod, hogy megérkezni nem tudsz,
mert bárhová is érkezel, az érkezés pillanatában
már indulnál is tovább egy új, nem létező cél felé.
Mert az egyetlen elviselhető állapot ilyenkor úton lenni.
De tudod,
a céltalan ember lába alatt minden út sehová vezet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése