Egy hang, egy íz utóérzete, egy moccanás?
Valami felébresztett. Lustán nyújtózkodom fekhelyemen, ujjaim végigsimítják a fekete szatén bélést.
Megvan!
Szomjas vagyok! Követelőzve, mardosva tör rám az érzés, menni, vadászni, harapni.
Lelököm a tetőt, felülök, lábamat lelógatom koporsóágyam szélén. Hallgatom, ahogy a sarkam ütemet koppant a nemes fán, hallgatom az éjszakába vert visszhangot.
Kitágult orrcimpákkal szívom be a párás nyáresti levegőt.
És óóóó igen érzem már az esendők vágyainak illatát.
Mozdulok villanok, eljött hát a vadászidény.
Harsányan kivilágított utcákon lépdelek, a padokon fiatal, és idősebb párok, szeretik egymást. Érzem a belőlük áradó érzelem ízeket, de rájuk nem támadhatok, mert önzetlenül kell hogy felajánlkozzon az áldozat.
Magányos lány ül a következő padon, kihívóan, kacéran ám mégis magányosan. Érzem a belőle áradó vágyat. Nem evilági lényem érzékel, és alakot vált, így már letelepedhetek mellé.
Szép szavak, bókok, hamis csillogást mutató ígéretek. Mindazt kimondom, mit hallani kíván. Nagy harapásokkal falom a felém áradó, szívének dobbanására pulzáló érzelmeket.
Finom! Megmutatom valódi lényemet, fajtám visszataszító sugárzását. Látom könnyeit, érzem döbbenetét. Nem érdekel! Számomra már nem több mint szárazra szívott porhüvely.
Első éhemet csillapítván könnyed, szinte tánclépésben suhanok az éjben.
Nini! Egy Nő. Idősebb gyanakvóbb, igazi kihívás. Mutatom neki mindazt miről csalódott életében csak álmodott. Szólítom úgy, ahogy azt mindig is szerette volna.
Mint a legkiválóbb testes vörösborok, oly tömény az íze. Hosszan élvezettel lakmározom. Engedem, hogy az álarcom mögé pillantson. Megdöbben, és zokog hosszan.. Nem akarja hinni, hogy ismét megtörtént, megtörténhetett. De nem akar elengedni,inkább tűrne némán, lenne megalkuvó csak maradjak, csak had lássa álarcom. Faképnél hagyom.
Vadász vagyok! Nem gazdálkodó.
Ádáz vigyorral keresek valami könnyed utóételt.
Fiatal férfi! Öntelt gazdag, harsány.
Hát legyen.
Csábos igéző nőként pillantok rá. Kacérkodok, incselkedek, táncba hívom. Engedem hogy higgye, hogy én vagyok gyermekkora mesebeli hercegnője. Kimondatom vele azokat a mondatokat melyektől eddig tartózkodott. Kifordítom önnön magából, összetöröm tükrét.
Lassan eltellek már. nem élvezem az ízét. Neki nem engedem hogy lássa valóm, csak szemébe kacagok, és szó nélkül faképnél hagyom.
Jól laktam. Az éjszaka tinta feketéje megkopni látszik, hát rezidenciám felé szaporázom elnehezült lépteim, és sötét szívem elégedetten mosolyog, hisz holnap is lesz éjszaka.
Jól vigyázzatok emberek!
Ez vagyok én!
Köztetek járok , és túl közel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése