Kiégtem, valahogy így lett, bennem apró sírban a varázs.
A szép szavak tomboló lángjából, nem maradt más, csak parázs.
Csend van, s hallgatózom, de bensőmből csak a vízhang válaszol.
Egy letűnt korszak lettem, s oda adtam mindent magamból.
Hibáztam, kerestem valamit, de bűn azt megtalálni.
Nem hajthat csak vágy, az ösztöntől hiba elcsábulni.
Lángolni akartam, igen, égni s szenvedni édes kíntól.
De hiába, becsapom magam, szívem nem kap nyilat Ámortól.
Az életem rohan, s én vele szaladok, nincs gondolat.
A világ zaja elnyom, mellemre teszi a mázsás gondokat.
Nem figyelem már a mosolyt, se csillogó tekintetett.
Egy letűnt korszak lettem, s élem tovább az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése