Azt álmodtam, hogy egy kéz siklik végig a tarkómon.
És hirtelen ébredtem ez után.
Nem volt kéz.
Nem voltál te sem velem.
Átfordultam a másik oldalamra, és belefúrtam a fejem a párnámba.
Nem bírom.
Akár még egy perc is nélküled és meghalok.
Nem kapok levegőt, ha nem vagy velem, és függetlenül a percek folyamatos egymásutánságától, minden szabálytalan és szétszórt.
Semmi nincs a helyén, sehogy nem áll össze a napom.
Hányszor de hányszor megesküdtem már hogy nem leszek soha ennyire szerelmes?!
Hányszor ígértem meg magamnak, hogy óvom lelkem a fájdalomtól?
De nem tehetek ellene.
A génjeimbe van kódolva, hogy ha szeretek, azt csak tiszta szívből,
teljes lángon égve tehetem.
De már nem is bánom.
Hiszek ebben.
Naivan, törtetően és kiszámíthatatlanul hiszek a szerelemben....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése