Elfogadtam az ollót, mit kezembe adtál, apró csillámporrá zúztam az ezüstszálakat, és felfújtam az égre, hogy éjjelenként beragyogják az angyalok álmait.
Szabadon száll tovább végtelen messzeségek rabja, a kezeink közül elreppenő barna szárnyú pillangó, s hírét viszi menny és föld között megénekelt új dalodnak.
Lefejtettem csuklómról emlékedet, melyet egy narancsban úszó pillanatban kötöttél karomra, de még látom szorításod nyomát, az egyre halványuló ujjbegyeidet.
Visszaküldtem minden szavad porba hullott gyökértelen magját, most már tudom, a vetéshez erős kéz kell, s a megszentelt akarat.
(F)eloldoztalak, hogy lelked szárnyát megmozdítva megváltoztasd a világod, én nem kérek mást, csak, szakadjon szét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése