Megszokott hajnali rutinok.
Hangos csend és vakító ötétség vesz körül.
Lábujjhegyen járnak még a neszek.
Bögre kávé balomon.
Nézem.
Tőle kaptam.
Elmerengek sorsa fölött.
Meddig kísér?
Széle csorba, színei is kopnak kissé már.
Kik kísér kit?
Lehet én már emlék leszek (remélem leszek), mikor még benne gőzölög.
Fogja fülét, szájához emeli és érzi ízét zamatát.
A múlt, a közös emlékek simogatását.
Nem rég újra hazatért.
El sem ment, csak bolyongott.
Be volt zárva a lelke.
Most kitört, elsöpörve gátjait.
Elárasztva mindet, önmagát is.
Remélem mikor vissza húzódnak érzelme hullámai új medret talál, mélyít magának.
A sajátját.
Medret, mely nem nyílegyenes, nem mások ássák neki saját igazuk és önzőségük biztos tudatában.
Mert tudjuk, hogy bár fölül...
...azért a víz az úr.
Áradj ha kell, moss el partokat, dönts le gátakat, légy szilaj és megzabolázhatatlan, hogy tudják mindenre képes vagy!
Légy szelíden ringató, tápláló és hátán hordozó ha kell!
Légy ami lennél férfi...
Légy ami vagy.
Önmagad…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése