Magam szögeltem fel fáradt testem keresztedre, hófehér bőrömön szaporodtak a serkenő sebek, vörösen cseppenő szomorúságomból sárrá dagadt a megszentelt anyaföld, s ahogy körbevettek az elmenők, jegesre dermedtem a felfeszült hallgatásban.
Feloldoztál. Szálanként fejtetted le rólam véremmel felkötözött gyolcskötéseimet, el nem sírt könnyeddel mostad tisztára sártól elgyötört arcomat, leemeltél a fájdalomban dőlni készülő keresztről, hogy lássam az eget, ahogy felnézek Rád...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése