Vágyom a távolt...

Egyszer kifogy a tinta, s elsárgul a papír.

A csend mélységéből, csak karcokat ír.

Mikor a fájdalom már emlék, s oly távoli.

Már szeretem magam, s ezt nem lehet elvenni.

Hidd el, meg szenvedtem minden percét.

Ócska nyomorom, kegyetlen kegyelmét.

Megéltem ürességem, s szánalmas haragom.

Már szeretem magam, s ezt oda nem adom.

Ó nem, nem különbözöm se tőled, se mástól.

Csak egyszerűen tudom, mit várok a mától.

S holnapom az enyém, csak én színezem.

Megérinthet hangom, de nem foghatod kezem.

Most vágyom a távolt, s vörös hajnalt az égen.

Vágyom az egyszerűt, s ébredni szegényen.

S tudni, hogy gazdagságom, ajándéka lelkemnek.

Szeretem magam, mert engem is szeretnek.

S ha majd nem szeret senki, hát én fogok.

Megszületik az emlék, azok mögé bújok.

S már megtanítottál, hogy sírjak sötétben.

Megtanultam szeretni, magam az egyetlen.

http://www.youtube.com/watch?v=MbKuFz7XkFM