Nem teszek mást, csak nézlek.
Nézlek, s közben elmerengek.
Elmerengek, hogy tudott az élet ennyire szépet alkotni.
Nem közelitek, hisz tudom, az akár halálos is lehet.
Nem hallok hangokat, nem látok képeket.
Abban a pillanatban csak te létezel.
Mikor észreveszed, ahogy nézlek, elmosolyodsz.
Mosolyodba, benne van az élet, a boldogság,
a szerelem, de a vég, a halál is.
Úgy döntök, mégis közelebb megyek hozzád.
Tudom, hogy belehalhatok, de meg kell tennem.
Odalépve hozzád nem szólok, s te sem szólsz,
csak mosolygunk, mint ha tudnánk,
hogy nem létezik többé rossz, csak a boldogság,
a színtiszta öröm.
Végig simítom kezem, arcodon, beletúrok hajadba,
majd meg csókollak.
Állunk a világ peremén és tudjuk, nem eshet bajunk.
Szép lassan végig csókolod arcom, majd belesuttogsz a fülembe.
Szeretlek!
Mikor ezt a csodálatos szót kimondod,
megremeg testem és meghalok.
Meghaltam, de abban a pillanatban meg is születtem. Meghaltam magányos világomban, megszülettem egy boldogabb, színesebb világban.
Törékeny szívem, most a kezedben van.
Kérlek vigyázz rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése