Szabaddá teszem a könnyeim,
lelkem fényes gyémántja.
S földre hullnak terheim,
fájdalmam az éjszaka megváltja.
Meglovagolom az álmaim,
s társam egy éjfekete paripa.
Csillagból szőtt szárnyaim,
repítenek varázs magasba.
Ha lenézek, a valóság oly apró,
s törékeny minden, ami igaz.
De nekem most a hamis lesz a jó,
mert az élet igazsága nem vigasz.
Ahogy hullik a könny a földre,
még a fénnyel játszik egy kicsit.
Úgy vágyott könnyű levegőre,
s nem bánja, hogy mindent elveszít.
S így már semmim nem maradt,
csak szabad lélegzetem.
Szememből a gyémánteső kiapadt,
s majd megszüli újra a szerelem.
http://www.youtube.com/watch?v=p4MwwP5iAq4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése