Gondolatok levendulás kertjében felejtettem magam.
Illata az orromból telítődik a testem felé.
Borús reggel tájékán időzöm hangulatában.
Tompítana, de kevés a ború, hogy egyetlen idegszálam is elterelje a lényegről.
Amikor még a legkisebb atom is ujjongva táncikál bennem, gyermek tapsikol a lelkemben, provence-i hangulatot varázsol
a kopott bútorok közé, s zenévé komponálja a sóhaj legpuhább hangjait is, akkor valami kakukkos óra hangja kezd
az agyamban szólongatni.
De megálljt parancsolok, s békét kötök még a legádázabb ellenségemmel, az idővel is.
Békém van ott.
Ott, ahol a láncba fonódott háború dúlt még egy fájdalmas hajnalon, ott is, ahol még a betegségek szaga keserítette a levegőt, most helyébe lépett a levendula fanyar illata,
s megragadta az irhámat, ott tart, nem ereszt.
S én megelégedve, tele hálával és köszönettel villanok bele
a könnyező mámorba.
Jelet hagyva mindenen magam körül.
Ez a kert foglalt.
Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése