Valahol annál az utcánál járhattak, amikor a lány szájából kibuggyant, hogy mi lesz, ha őrá is úgy fog gondolni, ahogy arra a török lányra, talán Reginára?
Összeszorult a szíve, aztán gyorsan elhessegette a gondolatot, hogy neeem, hiszen ő nem olyan, mint Regina, az a különös bánásmód csak Reginára vonatkozott.
Talán azt is sajnálta tőle akkor, abban a pillanatban, hogy még mindig, ennyi év után is fél szembe nézni azzal a lánnyal, akit talán nem is fog soha elfelejteni, és talán nem is fog senkit úgy szeretni.
És akkor felsóhajtott, mert beleborzongott abba, hogy egy tökismeretlen félnótást hogy szerethet ennyire, amikor csak kétszer 48 óra volt mindössze, amit vele töltött, mégis egy örökkévalóságig hitte az összefonódásukat.
A sajátját ezzel a férfivel...
Aztán, ahogy kikanyarodtak a Wesselényitől, már nem volt több útkereszteződés, egy másik kocsma előtt álltak, búcsúzkodtak és bámulták egymás fátyolos szemét.
És a lány szemében riadt felismerés ütközött meg a férfi felől. "Nem látom többé"...és megpróbálta a sállal elnyomni kusza szívverését.
Aztán eltelt egy örökkévalóság.
És jött egy új pillanat, amiről azt hitte a lány, hogy az életben nem fog eljönni.
És akkor ő lett egy másik férfi reginája. Egy nagy szerelem alanya. Alanyi joga lett ebben a szerelemillatú szemrebbenésben.
Felfekvései egy csapásra úgy múlták felül az időt, ahogy jött az a fájdalmas felismerés, hogy az, ott a Wesselényinél egy utolsó pillanat.
Már nem akar találkozni. Már nem kutat éjjel-nappal a Körúttól a Zsinagógáig.
Már nem akar szembesülni. Már nem is akar róla beszélni.
Csak arról, hogy lett neki is egy új utcája.
Szerelem utca 13.
Ölelés emelet 1.
Örök szoba, gyerekzsivaj lakosztállyal..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése