Mese...

- Hogy csinálod?

- Mit Pillangó?

- Hát amikor szépjót, meg segítőset varázsolsz.

- Honnan veszed hogy tudok ilyen varázslósakat csinálni?

- Hát néztelek. Láttam hogy becsukott szemmel össze vagy gombolyagozva és nagyon csendesen szuszogsz, meg a körmeid, meg a fogaid nincsenek kimutogatva. És csak fekszel, és csak ott vagy, és nem csinálok semmit, és mégis amikor kinyitod a szemed akkor tök fáradtnak tűnsz, de olyan kedvesen nézel.

Meg vigyorogni is szoktál. Ezért biztosan csináltál valamit és nem csak aludtál, mert akkor nem lennél fáradt, meg amikor fölébredsz nem is vagy nagyon vigyorgós. De nem látom hogy csinálsz valamit amikor csukva van a szemed, de nem is alszol ezért biztosan művelsz valamit amit nem lehet látni, és szépen mosolyogsz amikor nyitva van a szemed.

Biztosan jó dolog miatt vigyorogsz, mert amikor gonoszdiságon töröd azt a medve fejed akkor olyan fogassan mosolyogsz

és az nem szép mert olyan mintha vicsorognál.

Ezért biztos, hogy valami jót csináltál amit nem lehet látni, biztos varázsoltál, és jót meg segítőset.

- Lenyűgöző az eszed. Teljesen kikutatod minden titkom.

- Na akkor elmondod hogy kell csinálni?

- Hát ezt nagyon nehéz elmagyarázni. Ez olyan dolog, amit érezni kell, és még akkor sem biztos hogy működik.

- Ezt nem értem.

- Sejtettem. Gyere mutatok valamit.

A hegyek dolomitjai, a csillámezüst patakok, az égnek tükröt tartó tó, a zöld mező figyelte a két fura teremtmény sétáját.

A legelő ménes mint tenger vize egy más világban, vált ketté fogadta magába majd engedte tova a sárkányt és a leányt.

A Kentaurok a táltosok őrzői dölyfös, de tisztelettudó főhajtással üdvözölték őket. A mimózatündérek ijedten záródtak össze lépéseik hangjára, majd nyitották újra ki szirmaikat mikor a könnyed gyermekujjak simogatva hozzájuk értek. Óriás szirmaikat a gyermekarc felé fordították, hagyták,

hogy az arc a szirmok közé hajoljon, nagyot szippantson,

és tüsszentése után vele kacagtak.

- Gyere Dracó! Szagold meg te is. Nagyon jóságos az illatuk.

- Pillangó szerinted az én orrom beleférne bármelyikbe is? Inkább gyere ide majd leszimatolom rólad.

A gyermekfejnyi orrlyukak kitágulva ép szippantva értek a fekete hajkoronához.

- Látod pillangó! Most te is varázsolsz egy kicsit. Láttál, szimatoltál, érintettél szépeket, és hagytad hogy ezt az élményt leszimatoljam rólad. Valójában nem is varázsoltál csak közvetítettél. Begyűjtötted a szépet, a jót és hagytad, hogy nekem is örömet okozzon.

- De te nem is csináltál ilyet. Te csak hevertél és úgy csináltad. Na azt akarom megtanulni.

- Az majdnem ugyan ez. Mindjárt meglátod.

A sárkány és a kislány egy ős öreg fa felé közeledtek. Törzsét még a pikkelyes mancsok sem érték volna át, lombja alatt még a sárkányfő is délcegen magasodott. Vakító fehér törzsét évezredes fényes zöld barázdák márványozták. Millió madár csivitelt, dalolt, krákogott, vijjogott a levelei közt. Ágain szőrös, kutász ujjú, smaragd szép szemű valamik, vagy valakik ugráltak, nem tudható hogy játszanak-e vagy veszekednek.

- Gyere ide Kis Csillag. Öleld meg a fát, úgy ahogy én.

Mit érzel?

- Semmit.

- Látod épp ezért hiába való a varázslat olykor. Mert hiába a varázslat, ha elzárkózol előle, ha nem hiszel benne. Ha nem vagy nyitott. Most csukd be a szemed, és ne gondolj semmire!

Hagyd hogy a dolgok történjenek, ne akarj kapni, de ami jön azt fogadd el. Szeresd magad, és a világot. Ne akarj használni,

és kihasználni, azt fogadd el amit adhat neked a világ,

és ha nem kapod meg akkor ne dühülj, ne fordíts hátat,

ne követelőzz, és ne fordulj el. Öleled már?

- Jaj igen!!!! De mi ez??? Valamit csinál a fa.

- Ssssss.....Csak hagyd. Most a fa varázsol. Ő csak itt van.

Olyan, mint én amikor csak fekszem. Nem csinál mást, mint van, hagyja hogy a dolgok, a világ történjen. Látja a jót, és látja a rosszat. Nem kell kérned, kár követelned. Ad. Adja mindazt a jót, ami benne van. A békét, a szeretetet, a világot olyan szépnek amilyennek Ő érzi.

Csak fogadd el!

- Finom.....Nagyon finom...

- Akkor hagyd hogy az legyen. Csak az képes befogadni, aki nyitott. Nem segíthetsz olyannak, ki bezárkózik magába.

- Ezért voltál fáradt ma? Mert nem tudtál adni?

- Talán. Részben. Hiszem, hogy legalább egyikőjük érezte a jót.

- És ez most rossz neked?

- Nem. Segíteni akartam. Nem az én hibám hogy valaki bezárja önmagát önmagába. Én kiadtam magamból az energiát és majd akinek kell az befogadja. Ennyi.

- Itt alszunk? A fa alatt?

- Ha akarod. A fának biztosan nem fáj.

- És énekelsz nekem Draco?

- Persze.