Dema:..Szavak......csak szavak...

titkok,

fájdalom,

kijátszás,

harag,

kín,

sértettség,

talány,

alázat,

szeretet,

hiány,

együtt,

kötelék,

beismerés,

felismerés,

öröm,

bánat,

távol,

közel,

hang,

simogatás...

szerelem....?

Csellengő....

Azt álmodtam, hogy egy kéz siklik végig a tarkómon.

És hirtelen ébredtem ez után.

Nem volt kéz.

Nem voltál te sem velem.

Átfordultam a másik oldalamra, és belefúrtam a fejem a párnámba.

Nem bírom.

Akár még egy perc is nélküled és meghalok.

Nem kapok levegőt, ha nem vagy velem, és függetlenül a percek folyamatos egymásutánságától, minden szabálytalan és szétszórt.

Semmi nincs a helyén, sehogy nem áll össze a napom.

Hányszor de hányszor megesküdtem már hogy nem leszek soha ennyire szerelmes?!

Hányszor ígértem meg magamnak, hogy óvom lelkem a fájdalomtól?

De nem tehetek ellene.

A génjeimbe van kódolva, hogy ha szeretek, azt csak tiszta szívből,

teljes lángon égve tehetem.

De már nem is bánom.

Hiszek ebben.

Naivan, törtetően és kiszámíthatatlanul hiszek a szerelemben....

A szerelem....

utadba jön - nem is kerested.

útjára megy - hiába nem ereszted.

mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!

mindegy - üvölts, ha az vigasztal!

mindegy - harapd némán a nyelved!

mindegy - párnád ököllel verjed,

vagy görcsösen szorítsd a szádra!

hiszel? - most istent káromolhatsz!

hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!

legyintenél - az is hiába,

s hiába vágyol a halálra.

hát élj, s tanuld meg elfogadni,

hogy nem tud ennél többet adni.

-

Kezek....

A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullnak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt.

Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem...

darabka ...

Van hogy elbújok, lehunyt szemeim mögé s várom a holnapot.

S van hogy nagy levegőt veszek, s kiáltok jó napot.

S van hogy szeretkezem, az édes hangzást lelkemmel ölelem.

Mindig van valahogy, s mosolygom árnyékom csendjében.

Adj tíz percet....

Az alázat íze kegyetlen, lelkedig keserű.

Gyásza a méltóságnak, szívedben sír a hegedű.

Emberségem érzése, nem kérek csak ennyit.

Adj tíz percet az életből, hogy ne bánts meg senkit.

Van kiben a nagyság, már ne ismer kegyelmet.

Elfeledte honnan jött, hogy sorsa mi lehet.

Nincs szüksége érezni, nem kér semmit.

Adj tíz percet az életből, hogy ne bánts meg senkit.

Én kérek, sőt könyörgöm, ne engedd hogy az legyek.

Ki megvetéssel fordít el tekintetett, az ne legyek.

Inkább ölj meg, s tépd ki szívem, nem vesztek semmit.

Adj tíz percet az életből, s ne bánts meg senkit.

Lassan szárad az ember lelke, szépségét veszti.

Céltalan célja már gyarló, csak törtetni s elvenni.

Eltaposni mindent, míg magunk felett magunk veszít.

S ha adnál tíz percet az életből, nem bántanál senkit.

http://www.youtube.com/watch?v=ZFvDlIodWMY

Közöny.......

Az álmoskék ég gombolyag felhői lustán ringatóznak a tavaszi nap első sugarain.

Álmatagon hullámzanak a fák, miközben leveleik egymáshoz simulnak.

Úszó madárraj hangos csivitelése lebeg a város felett.

Minden olyan idilli, békés, mint amikor a festő a szivárvány színeivel varázsol a vászonra.

Rongyos ruhájában egy törékeny alak fekszik az utca hideg kövén.

Cserzett bőrét élvezettel emésztgette a könyörtelen idő.

Mellette egy szakadt nejlon szatyor, melybe belekap a szél, és zörgeti,

mintha halott csontokkal játszana.

Talán nem is játszik.

Talán egy segélykiáltás az arra sétáló emberek felé.

Embereknek , akik szánakozó vagy undorodó tekintete egy villanásnyit elidőzik

a férfi fájdalomtól gyötört arcán és mennek tovább.

- Biztos részeg -

Emberek, akik egyforma arcot viselnek....mosoly nélküli....az érdektelenség ráncaival rajzolt arcok...

nem látják a földre hullott szeretet szavakat, melyeket mélyre tapos a közöny...

nem hallják az odafigyelés elhaló sóhajait, melyek visszaverődnek a védekezésül épített falakról.

Rongyos ruhájában egy törékeny alak fekszik az utca hideg kövén.

Csukott szemei mögött furcsa képek peregnek.

Kitárt karokkal áll egy sírgödör szélén, mely félelmetesen tátongó szemüregként sötétlik.

Körülötte emberarcú sakálok üvöltenek hóhérruhában , halott lelkek bolyongnak magányosan.

Szűkölő sikítás szakad fel a meghasadt szívekből.

S miközben vért könnyeznek a bús fellegek és szétporladnak a remegő félelmek,

a Sors liliomból fon koszorút ősz fejére és megváltó csókot lehel homlokára...

Senki nem állt meg mellette, senki nem hívott segítséget...pedig nem volt részeg....