Csak ülök és bámulok magam elé.
Bal kezem közelében egy bögre benne már langyos a kávé.
A bögre emlék, a nagyobbik fiamtól kaptam úgy hét éve.
Istenem, hogy röpül az idő.
Egy olyan közös utazás emléke, melyet nem fogunk soha elfelejteni.
Ha érdemes élni, akkor az efféle emlékekért kell.
A bögre széle már csorba.
Nagyszüleim egyik bögréje jut az eszembe.
Érdekes, hasas formájú, porcelánbögre volt, oldalán érdekes ívben lefutó barázdákkal, melyek tapintását ujjaim hegyén érzem, ha rágondolok néha-néha. Ott ahol nem futnak e barázdák, finom vékony ecsetvonású festés, valami virágcsokor lehetett.
Reggelente ebbe a bögrébe kaptam a kakaómat.
Nagyanyám kakaójának íze egészen más volt, mint az iskolai zacskósé.
Lehet, hogy azért, mert frissen fejt tejből készült?
Lehet, hogy azért, mert tejből készült?
Erről apám jut most eszembe, aki ímádta a fölözetlen tejet, úgy langy melegen, ahogy a tehénből kijött. Sokszor mesélt arról, hogy gyerekkorában milyen jóízűen tudta inni.
Ezt a jelenetet gyerekkoromban is, most is sokszor elképzelem, bár sohasem láttam, ahogy a sajtárt szájához emeli, de előtte a széléről elfújja a tejhabot. Két kézzel fogja mert nehéz a sajtár. Látom ádámcsutkáját, ahogy fel-le jár miközben nyeli a fehér nedűt.
Látom mosolygó, derűs arcát, vidám tekintetét, huncut mosolyát, melyet kisebbik gyermekem szemében vélek felefedezni.
Erről az istálló illata jut az eszembe.
Igen illat és nem szag, mert kedvelem.
Nekiláthatnék leírni, hogy milyen is, miért is, de ezt most nem teszem, mert nem akarlak róla meggyőzni.
Rengeteg emlék nyomul elő.
Már nem tudom megfogalmazni, csak érzem őket.
Újra a bögréhez nyúlok.
Megfogom a fülét, a számhoz emelem és kortyolok a maradékból.
Nagyanyám bögréjének már füle sem volt.
Nagyanyám bögréje már nem tudom hol van.
Nem igaz.
Tudom hol van nagyanyám bögréje.
Nagyanyám bögréje emlékeim polcán van.
Remélem ez a bögre is, itt előttem, egyszer valaki emlékek polcára kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése