gondolatok, versek, idézetek, szösszenetek, zsörtölődő, praktikus dolgok...
2012. január 29., vasárnap
Bátorság...
Régebben volt egy olyan csajom, aki szerette, ha gyakorta bebizonyítom neki, hogy milyen bátor vagyok. Már pl. ugrottam le repülőről ejtőernyő nélkül (igaz, még éppen hogy csak felszállt, na de akkor is!), fenékbe rúgtam a szomszéd bulldogját, beszóltam az anyósomnak, megettem a csajom első gombapörköltjét, amikor a háziorvosom nyaralni volt, ittam alkoholmentes sört, és még számtalan bátor tettet vittem véghez.
Agyaltam is, hogy hogyan tudnám még jobban bebizonyítani, hogy milyen bátor is vagyok. Aztán kitaláltam: egy éjszakát a temetőben töltök, ébren!
Az elhatározást tett követte, egyik este kiballagtam a temetőbe, és leültem a vízcsap mellé. Vártam, hogy történjen valami ijesztő, amivel jól próbára tehetem merészségemet.
Egy ideig eseménytelenül teltek a percek, órák. Aztán, úgy éjfél körül valami huhogás félét hallottam, Azt gondoltam, biztos egy bagoly. De nem: egy fehér leples alakot láttam közeledni! Egy csuklyás, anyagtalan alakot, ami a föld felett lebegett felém. A csuklyán volt ugyan két lyuk a szemnek, de szeme nem volt az illetőnek, csak két sötét folt a helyén.
Amikor odaért, síri hangon megszólított:
- Mit keresel a temetőben, te halandó emberi lény, éjnek évadján? Most aztán biztosan megbántad, hogy itt vagy, látom rajtad, hogy nagyon félsz!
- Bizony, nagyon félek, mégpedig attól, hogy hascsikarást kapok a nevetéstől - mondtam ennek a izé... szellemnek -, mivelhogy olyan furán libegsz itt, mint a Jóska szomszédom, amikor többet ivott a kelleténél!
- No, majd megijesztelek én, és nem lesz kedved nevetni! - és hangosan hármat huhhantott. Ez biztos valami előre megbeszélt jel lehetett, mert azonnal egy csomó véres zombiféle alak bújt elő a temető mellékhelyisége mögül. Némelyik a hóna alatt tartotta kidülledt szemű fejét, másoknak pedig hátrafelé volt csavarodva a feje, és így háttal, de arccal jöttek felém. Mindegyiknek hosszú, véres körmei voltak, és ott hadonásztak az orrom körül.
Mivel ezt én nehezen viselem, hát belerúgtam az egyikbe, mire a zombi különböző méretű darabokra esett szét, a többiek meg jól elbújtak megint a klotyó mögé.
A szellem észlelte, hogy ez nem jött be neki. Megpróbálkozott hát mással, hogy megrémítsen. Azt találta ki, hogy odacsődítette körém az összes ördög haverját. Azok meg mindenféle produkciót bemutattak, hogy legalább a félelem leghalványabb jelét lássák az arcomon: forró vízzel teli üstöt hoztak, benne egy teljesen friss pácienssel, aki hangosan jajgatott, miközben tüzet raktak a pokolbéli fajzatok az üst alá, tovább puhítván a benne üldögélő szerencsétlent.
Én a szellemkéhez fordultam: - Ezzel megint nem mész semmire. Amióta Izlandon egyszer beleestem egy gejzírbe, azóta immunis vagyok a forró vízzel szemben, sőt, annyira megkedveltem, hogy egyenesen minden este abban fürdök.
Ekkor az egyik sátánfajzat megbökött a háromágú villájával, és éppen a bal fülem hegyét találta el, amire mindig is büszke voltam! Na, akkor betelt a pohár: kirántottam a kondérból a félig megpuhult vétkest, és a suhogó vizet az ördögökre lódítottam, és röhögve néztem, ahogy lejön róluk az összes szőr, és kilátszik a rózsaszínű seggük. El is húzták a csíkot íziben, még az edényt is ottfelejtették!
Amikor ezt a kísértet látta, legyintett a lepedője egyik ujjával, és ezt mondta:
- Ez még semmi nem volt, most figyelj: azt látom a jövődben, hogy az ex feleséged megjelenik majd nálad egy ügyvéddel, és el fogja vinni majd a hűtőszekrényedet, a franciaágyadat, meg a tévédet is!
- Hja - mondtam -, ha te látod a jövőt, akkor biztos a jelent is. És akkor tudod, hogy két ágyam van, tehát a másikon még mindig alhatok és szeretkezhetek, hűtőből szintén kettő van, úgyhogy a maradékban le tudom majd hűteni a sörömet. Tévéből szintén marad egy, az az egy meg épp elég ahhoz, hogy megnézzek benne egy jó kis futballmeccset.
Erre már a csuklyás izé se tudott mit mondani, lemondóan legyintett az üres lepedőujjal: - Látom, emberemre akadtam. Lehetnénk haverok is, én éjjelente itt vagyok, ha kijössz, dumálhatunk. Szóval szereted a focit? És melyik csapat a kedvenced?
- Hát a Fradi! - válaszoltam.
Ezen aztán kissé elbizonytalanodott újdonsült haverom. - Te komám, én azt hallottam felsőbb helyekről, hogy a Fradi az idén se jut fel az NB-I-be!
- Anyádat ijesztgesd, te köcsög szellem! - kiáltottam fel elszörnyedve, és most aztán jól be voltam tojva! - Otthagytam temetőt, szellemet, budi mögött bujkáló zombikat, és hazaszaladtam. Beugrottam a még meglévő franciaágyamba, fejemre húztam párnát, paplant, hálósipkát, de még a bajuszkötőt is, és remegve gondoltam vissza a temetőben eltöltött órákra.
Még a barátnőm is elhagyott. Ki akar egy ilyen gyáva alakkal együtt élni?!
Egy Szerelmemről....
De rég volt.
Az éjjel vele álmodtam szabad voltam az éjszakában, agyam csendjében.
Újra láttam. Gyönyörű volt. Karcsú. Hosszú lábú, fényes, óriás, mindent látó szemekkel.
Oda jött hozzám, szinte súlytalanul lépdelt a fényben.
Éreztem az orrát ahogy a nyakamba bújt, a forró levegőt,
ahogy a fülembe szuszogott.
Átöleltem a nyakát, gyönyörű sörényébe túrtam...éreztem a nyakának izmait, testének melegét.
Futni kívánt, velem rohanni át a mezőn, árkot ugrani szélsebesen száguldani.
Csillag.
Így szólítottam, ez volt nekem.
Büszke, méltó társ,nagy szerelem, barát, testvér, a jobbik felem.
Láttam álmomban.
Éreztem ahogy a nyakára dobom a takarót, ahogy lesimítom a hátára.
Ahogy áll a reggeli napfényben. Ahogy a napsugarak korcsolyáznak színizom lótestén.
Békésen tűri ahogy a nyerget ráhelyezem..nem dobom,
nem rakom, helyezem. Eligazgatom, becsatolom.
Egy kapocs.
Ló és ember közt. Hogy kentaurként éljenek egy rövidkét.
Engedelmesen tartja a fejét a kantárhoz, kisimítom a sörényszálakat eligazítom.
Gyönyörű.
Nyakába vetett szárral lassan lépked mellettem, kaput nyitok kettőnknek, nem a nyitott kapu hanem magunk miatt, szabadok vagyunk.
Két állat, két tudat, két én, két döntés, két szabadság.
Nincs parancs, nincs fegyelem, nincs semmi. Mi vagyunk.
Megáll. Rám vár. Felvenne.
A pillanat amikor a hátán elfészkelődve, kengyelben a talpammal, magasról körbenézek.
Otthon vagyok.
A lépés üteme, a ringatás, a ritmus. Metamorfózis. Eltűnünk. Megszűnünk.
Egy.
Csak egy van. Mi, a kentaur.
Miénk a világ..most itt..ekkor.
Lépünk.
És árad a vér, dobog az ikerszív, lassú vágtából gyorsulok, egyre, és egyre gyorsabbá.
Belesimulunk a szélbe, áradunk, magunk vagyunk a szél, a világ, az illat a fény, minden!
Könny. Ébredés.
Még ver a szív vadul..még árad..még rohannék.
Nincs.
Sötét, s rideg a szoba.
3 év is elmúlt hogy meghalt.
Soha nem voltam olyan szabad mint akkor ott, és ma éjjel.
Velem vagy te is Csillag..és ti is mind temethetetlen temetett holtjaim.
Veletek vagyok a leggazdagabb ember a világon
2012. január 23., hétfő
Életképek...
A hűség itt kezdődik /Fotó:Bagi Béla/
Wellness....(fotóspirit)
Kukucccssss....(fotospirit)
2012. január 22., vasárnap
2012. január 17., kedd
A furcsa öregember....
Bizarr öregember arca jelent meg a sivatagban
Az öreg
Az átlagosan hatszáz-hétszáz méterrel a tengerszint fölött fekvő sivatag változatos kőzetei és formái rajzolták ki azt a bizarr képet is, melyet először 2011 májusában tett közzé az interneten egy Thomas S. nevű felhasználó, annak eredményeként, hogy hosszú órákig a Google Earth líbiai térképeit vizsgálta
Líbiai sivatag
Sir a Libiai sivatagban
Tevekaraván
Ha eleresztem....
Ha elereszem a bánatomat
gyűlölet az, ami helyén marad.
A csontokat, a csókokat,
pokolra kívánom foltodat.
2012. január 16., hétfő
2012. január 14., szombat
Gondolat ereje....
"Néha nyitva kell hagynunk az ajtót,
engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk.
Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság,
talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek,
talán egy barát, aki visszaadja mindazt,
amit eddig az évek eloroztak.
Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket
a folytonos kíntól.
Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót,
hisz mind várunk valamire!
Mindannyian álmodunk."
2012. január 11., szerda
2012. január 10., kedd
2012. január 7., szombat
2012. január 4., szerda
Zorb és a színes fényfelhők....
Zorb a nagy folyónál állt. Ritkán járt oda ki, mert omladozott a löszfal, veszélyes volt, de mostanában, amikor Lurkót sétáltatta, talált egy helyet.
Lurkó ellófrált, talán egy ürgelyukra lelt, azzal bíbelődött az amott évek óta álló falban. Valahogy az a fal nem mozdult, mozdulatlanságát még az ürgék vájta lyukak sem tudták megtörni. Furcsa kettősségét a tájnak olykor Zorb is hitetlenül bámulta, nem értette, de már nem is akarta.
A folyót figyelte. Lurkó hangja morgóra váltott, nem ugatott, csak néha nyüsszentett egyet-kettőt, no meg apró kis vakkantásokkal jelezte Zorb felé, hogy jelen van.
A folyó csendes volt. Épp úgy, mint az égbolt. Felhőtlen, tiszta és csillagos.
Zorb képzeletben összekötötte a pontjait, aprócska csillagaiból hangszert készített és figyelt. Pengette a húrokat és találgatott, hogy vajon milyen hang lehet, amit a belső világa megszólaltatott. Mostanában szólt a zene belül. Mióta Miout ismerte, zenélni kezdett valami belül. A szívére fogta, úgy gondolta, szerelmük kinyitott egy olyan kaput, amit addig Zorb ugyan ismert, de nem fedezte fel magában.
Miou sokszor pengette belül a hangjait, és mindig értette Zorb, hogy mikor tiszta, mikor csak fals a hang. Mioutól nem hallott fals hangokat, főleg nem a szívéből.
Szép duettet alkottak ők ketten. Néha együtt is szóltak, néha csak visszhangjai lehettek egymásnak, de tény, hogy belső zenei metronomjuk együtt kántálta a ritmust. Pláne, mióta együtt voltak. Előtte csak barátkoztak, de már akkor feltűnt Miounak, hogy Zorb eléggé érzi a ritmusait...
Szóval pengetett és ezt a pengést a folyó gyors mozgása festette alá saját mormogó hangjával. Ó, hogy oda volt ezért az összhangzatért. Nem volt zenész, de ha volt előző élete (Miou szerint nagyon sok), akkoriban biztosan együtt zenéltek. Hol szimfóniákat, hol csak egyszerű kvartettekben voltak zenetársaik egymásnak. Talán ezért is volt olyan figyelemre méltó az együtt rezgésük. Mint a hang. Harmonikus rezgőmozgással szólt belül.
Zorbnak eszébe jutott Lurkó, akit már nem hallott jó ideje.
Látta az árnyait a nagyfal mellett, de csak a mozgást érzékelte, hangja nem volt. Szemeit dörzsölte, szólítgatta, de Lurkó csak hallgatott. Nem ugatott, nem vakkantott, nem morgott. Néma volt.
Ekkor furcsa zsibbadtságot érzett eleinte a torkában, aztán a végtagjai váltak teljesen érzéketlenné, ólomsúlyúnak érzete a karját, nem tudta mozdítani, torkában mélyen egy csomó bénította, nem rezgett a hangszála, nem jött ki levegő a torkán, s ha mégis, az olyan hűvös volt, mintha téli szél fújna át a torokrésben. Hangtalan lett, mint Lurkó.
Szíve hevesen dobogott, arcából a vér kiszökkent, amikor fura kis fény közeledett felé. Csak ködszerű alakot látott maga körül, de nem egyet, hanem sokat. Egy kéket, egy fehéret, egy zöldet, egy pirosat.
Arra gondolt, de jó lenne üvölteni, hátha Miou meghallja a házban, hátha hazaért, hátha kitalálja, hogy a folyónál vannak, és arra is gondolt, hogy Miou egyszer csak itt terem és elmagyarázza, mik ezek a foltok itt a sötétben, hogy lehet, hogy a halvány holdfénynél mégis látja őket, meg egyáltalán. Hogy lehet, hogy ő ilyet lát, amikor még megszólítani sem tudja őket. Csupán érzékeli, hogy nem emberi lények, hogy nem szokványos történési folyamat, amit most megél, hanem valami soha nem tapasztalt szépség-félelmetesség.
Félt, igen!
Mindig félt, ha valami idegenszerűt érzett. Ha nem látta, akkor is, ha meg látta, akkor is. Elhatározta, hogy nem ijed meg. Hogy leszorítja a tudatában a félelmeit, átmásolja a látottakat a valóság kipontozott részeibe, és megpróbál kezdeni vele valamit.
Ettől erőre kapott, és úgy, ahogy Mioutól hallotta mindig, hívta az angyalait.
Ám, ahogy ezt kimondta, ezek a fények egyre közelebb értek hozzá. Nem hátráltak a segítség kérésére, hanem egyre közelítettek.
Ekkor jött rá Zorb, hogy életében először látott Angyalokat...
2012. január 3., kedd
Töltsd fel magad sárkányárammal!
Töltsd fel magad sárkányárammal!
Ha létezne energiaturizmus, talán a Pilis lenne a hazai központja. A Visegrádi-hegységben sűrűn találhatók olyan helyek, amelyekről úgy tartják, gyógyító energiát áramoltatnak. De ugyanez igaz a Bükk-hegységre és a Káli medencére is. Íme a legnépszerűbb hazai töltőállomások.
Magyarország varázslatos. Az aktuális közhangulatot nézve ez merész állításnak tűnik, de tény, hogy ennyire sok, különleges természeti kincs, ilyen kis helyre koncentrálva nem sok országban található, legalábbis a közhiedelem szerint.
Bükkszentkereszt, Hideg-völgy
Fotó: Szepare
Rám-hegy, Visegrádi-hegység
Pilisszentkereszttől, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontjától nem messze található a Rám-hegy, amelyiknek egyik látványossága a sziklafalakkal határolt szurdokon keresztül megközelíthető Ferenczy-szikla. Erről a kőtömbről úgy tartják, a Földet behálózó energiavonalak csomópontja.
Tápiószentmárton, Attila-domb
Az év nagy részében, különösen hétvégenként forgalmas a Pilisnek ez a része, dacára annak, hogy nem a legkönnyebb túraútvonal. De még mindig csendesebb hely, mint a közeli Dobogőkő, amely időnként úgy fest, mint egy ezoterikus Normafa. Ha létezne energiaturizmus, valószínűleg a Pilisben találnánk a magyarországi bázisát, ahol olyan, hasonlóan erős helyek vannak még, mint a pilisszentiváni Ördögszikla, vagy Dömös-közeli Vadálló kövek.
Bükkszentkereszt, Bükk-hegység
A település két dologról nevezetes. Az egyik, hogy 600 méter magas, spéci fekvésének, szubalpin klímájának köszönhetően különösen tiszta a levegője. Légzési nehézségekkel küzdő, illetve vérszegénységben szenvedő emberekre jó hatással van, mint azt egy tüdógyógyász, dr. Mandel Dezső az 1930-as években végzett kutatásai alapján megállapította. Azt is tapasztalta, hogy egyes pajzsmirigybetegségek esetében is segít beindítani az öngyógyító folyamatokat.
A másik nevezetesség a település gyógyító kövei közt számon tartott Boldogasszony kő. A legenda szerint Jézus Krisztus halála után gyászoló édesanyja bánatában útnak eredt, és éppen ezen a kövön pihente ki fáradalmait. A kő felvette Szűz Mária testének az alakját, és megőrizte rezgéseit. Innentől nem nehéz kitalálni, hogy miért is számolt be néhány zarándoknő arról, hogy látogatása után ismeretlen eredetű termékenységi problémája megszűnt.
Tápiószentmárton, Attila domb, Pest megye
Régi feljegyzések szerint a nagyközség magával ragadó ereje, illetve a híres Attila domb nyugalma azonnal érezhető, ahogy megérkezünk. Ma már sokkal forgalmasabb ez a település, ezért aki csak befelé szeretne figyelni ott, annak némi rutinra van szüksége. Családtagjaim szerint, akik már jártak ott néhányszor, a dombra ülve tényleg érzékelhető a kezek és lábak felmelegedésével együtt járó bizsergető hatás, amit ehhez a helyhez kötnek. Érzékenyebbeknél okozhat szédülést is, de a hozzáértők szerint nem kell megijedni, ez is része annak a folyamatnak, amelyik a test energiaáramlásának a helyreállítására törekszik.
Hegyestű, Káli-medence
Úgy is hívják, hogy a Káli-medence kapujának őre, ami szép kilátást nyújt a Balatonra. A kúp alakú, bazalthegyet Zánka és Monoszló között találjuk, ahol 5-6 millió évvel ezelőtt vulkán működött. A biciklivel is megközelíthető hegy tisztaságát ügyesen megőrizték, ez fokozottan védett terület. Legedás gyógyulásokat nem jegyeztek fel, de az ide koncentrálódó energiavonalak hatással vannak a turistákra. Frissebbnek, erőteljesebbnek érezhetjük itt magunkat.
Szentbékkála, Káli-medence
A falu nem tartozik Veszprém megye leglátványosabb helyei közé, de a települést övező erdős hegyek hangulatossá teszik. Szentbékkálla nevezetessége a Kőtenger, amelyikről úgy tartják, gyógyító rezgésű Szent György-vonalon fekszik. Feljegyzések szerint úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés nyomán hévizes források törtek föl, és az itt található fehér homokot a forró víz kemény kőhalmazzá alakította. Csak úgy, mint a Káli-medence más, gyógyhatással jellemzett helye, ez is segít abban, hogy pihentebbnek, erősebbnek érezzük magunkat.
Kovácsi-hegy, Zalaszántó
A település egy látványosságról híres, mégpedig Európa legnagyobb, és Kelet-Európa első buddhista szentélyéről, a zalaszántói sztúpáról. Az építményt, amelynek betonjában az építés során tibeti könyveket helyeztek el, 1993-ban a 14. Dalai Láma avatta fel. Bent Buddha földi maradványának néhány darabját őrzik. Lényegében bármelyik, magyarországi bazilikára igaz az, hogy energiája nagy hatással van a látogatókra, a zalaszántói sztúpát azért érdemes kiemelni a szakrális épületek közül, mert sokan számoltak már be arról, hogy itt meditálva - vagy csak üldögélve - megtalálták a megoldást az őket aktuálisan nyomasztó problémára, vagy régi sérelmeiken agyalva könnyebben megértették, azok miért történtek, és hogyan tudnák könnyebben lezárni.
Lenti, Zala megye
A termálvízben gazdag zalai város szintén a már sokat említett gyógyító vonalak mentén fekszik, és ezen pontok találkozásához tervezték a Szent György Energiaparkot. Bioenergetikus természetgyógyászok szerint a lenti gyógyvíz és a különleges energetikájú hely együttesen van jó hatással a vendégekre, a park területén található sugárzások az energiahiányos állapotot segítenek helyreállítani. Azt viszont nem javasolják, hogy túl sokáig héderezzünk a parkban, alkalmanként 1-2 óra az ideális. A Szent György-vonalak irányát kikövezett út mutatja, és karókkal jelzik a vonalak találkozási pontjait, ahol a földsugárzás a legerősebb.
Zalaszántói sztúpa
Zalaszántói sztúpa Fotó: Nagy István / Indafotó
2012. január 1., vasárnap
Séta...
Varjak károgását sodorja az avarfüst-szagú szél, rozsdaszín leveleket kergetve zörgő halmokba az erdőbe vezető ösvényen.
Kétoldalt rozzant léckerítés, mögöttük a felhagyott konyhakert, elbarnult folyondárok között lottyadt tökök és elfeketedett paradicsom karók.
Az erdő maga köd mögé bújt, levelüket vesztett ágak bukkannak ki csupán, mint nyugodni nem képes elátkozottak csontkezei egy rég elfeledett temető puszta földjéből.
A köd elrejt, a köd titokzatossá teszi azt is, ami máskor oly hétköznapi, ám néha éppen hogy azt sejteti, aminek a létezéséről addig fogalmad sem volt.
A ködben haszontalanná válik a szem, a fantázia kénytelen működni, néha elhitetve, hogy kiléptünk a világunkból s egy másik felé lebegünk, ahol az idő is másképpen telik, ahol álmaink válhatnak majd valóra - legyenek azok gyönyörűek vagy iszonyúak; a gyötrő kíváncsiság erősebb, mint a bizonytalantól való félelem.
Ám a legsűrűbb köd is feloszlik egyszer, szétfoszlanak az alabástrom paloták és a lapuló rémek sziluettjei is vele együtt, nem hagyva mást maga után, mint a nyirkos és borús novemberi hétköznapokat - és a vágyat a tavasz után.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)