Az apja járt haza koszté, tiszta ruháé, úgy hogy õ nem is járt haza.
Ott nevelõdött a pusztán.
De má most kinyõt a bajússza, húszéves lëtt.
- Mög kéne nõsíteni!
Beszéli az apja mög az anyja ëgymás közt.
Henem hát emígy áll a dolog!
Halvány fogalma sincs a dógokrú!
Egyáltalán nõvel nem érintkëzëtt!
- Így hát - mondja az apja - el köll hogy mönjön bë a faluba, vigyön ëgy báránt, és adja el ëgy nõnek ëgy baszé.
Hát úgy is történt.
Mögmagyarázta oszt nëki az apja, hogy hogy viselködjön, illedelmesen, és në szégyõjje mögmondani, csak így mondja.
Ezt mondja:
- Ëgy baszé.
A többit majd tudja az a nõ, amelliknek eladja.
Hát úgy is történt.
Hát akadt is vëvõ, de ki összeszidta, ki lëpírongatta, majd oszt gyütt ëgy jóvágású, görögdinnyefarú mönyecske, özvegyasszony vót. .
Kérdi oszt tûlle:
- Fiatalembër, hogy adja ezt a báránt?
- Ëgy baszé.
- Jó van, hozza utánnam!
Hát vitte is oszt utánna. Elmöntek a lakássára, bëengedte az ólba a báránt, fölengedte, mer ugyë mëg vót kötve, hát az asszony gyorsáron, mit csinájjon?
Bundás kënyeret sütött. Tojássã. Melléûtek, oszt falatoztak.
De a juhász kente ám! A bundás kënyeret!
Hozzá vót szokva a méretlen husëvéshëz abba zidõbe.
Nagyëhetû vót.
De hát azé ëgy darab maradt.
- Hát akkó térjünk a tárgyra! - mondja a mönyecske.
Amihöz ennek halvány sejtelme së vót!
Lëvetkõzött az asszony, fõfeküdt az ágyra, széttëtte a lábát...
Ez mög néz onnan az asztaltú.
- No gyerünk - aszongya -, hagy fizessek a bárányé!
Zavarba gyütt a juhászlegény, hát zavarába kikapta a tányérbú azt a bundás kënyeret, odamënt, és belemártogatta a pinuskába (hogy becézzem ëgy kicsit), és jóízûen mög is ötte.
Ezzel türûte szömit, száját:
- Isten áldja mög! - mondja, és továbbát.
No, mënt osztán, persze gyalog, odaér, nem messze majd az õ szárnyékjukhoz, fütyürész, mén elébe az apja, lássa,hogy jó kedve van, úgy vélte, mindön a legnagyobb röndbe van. Hát oszt majd kérdõre fogja:
- No oszt? Hogy sikerût? Jó mönt mindön?
- Mindön jó mönt, apám! - aszongya.
- Aj, de jót basztam!
- Jó, röndbe van!
- Akkó mos mán megnõsûtünk, fiam!
Ki is vót szömelve má a lány neki. Abba zidõbe divat vót az az érdekházasság.
"Összeverték!"
Úgy mondták.
- Majd összeszoknak!
Hát ki is szömeltek ëgy lányt nëki, mög is jelõték a lakodalmat, el is gyütt az az üdõ, mögtörtént az esküvõ, visszamönnek a templombú, elkezd feszelögni a legény.
Hát a körösztapja vót a násznagy. Persze! Abba zidõbe nagyon szigorúan tartották azt.
Ül a körösztapja mellett, ëccõ elkezd feszelögni.
Amárú mög a mön
yasszony.
Súgja nëki, hogy:
- Körösztapám! - aszongya. - Én má nagyon baszhatnék vagyok!
- Hát várjá még ëgy kicsit - mondja neki.
- Hát majd elgyün az üdõ!
- Hát... mindönnek mögvan a maga ideje, gyerëk!
- Hát në lëgyé ilyen türelmetlen!
- Ha eddig birtá várni, mos má várd ki ezt a kicsit!
- Jó van.
Mëgën szól a zene, táncónak, mindön. Mëgën súgja:
- Körösztapám!
- Én má nem várok tovább!
- Szójjon édösanyámnak is, nem bánom, de én nagyon baszhatnék vagyok!
Hát szónak az anyjának, gyûjjön ide, hát... ténleg hát... mindën mindëgy, hagy mönjenek be mán aztán!
Hát majd!
Most az ëccõ így van. Hát nem bir a gyerök tûrni...
Mögmagyarázzák oszt a mönyasszonnak is, hát mindëgy má
most, ëgy órával késõbb vagy korábban, ezönn át kõ esni!
Hát : gyerök nem bir tûrni tovább...
Hát bë is toloncóták üket egy szobába, és rájuk zárták az ajtót Csinájják mos mán, ahogy tudják, vagy ahogy bírják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése