Ott vagyok....

Ott vagyok a kövek alatt

A levelek szélén csücsülök

És ha a szél átölel,

Füledben én fütyülök.

Tóparti fűszál tövén,

Bogárként lapulok.

S ha süt rád ezer napsugár,

Az vágytól fűtve én vagyok.

Ha autón rohansz hazafelé,

Vagy csak sétálsz a téren,

Talpad alatt a macskakő,

Én vagyok egészen.

Ott vagyok a fiókodban,

A számlák közt meglapulok.

Ha telefonod csipog egyet,

Azt hiszed, én vagyok.

Ha kávéd kavargatva,

Cigi füstöt eregetsz.

A hamuban is én vagyok ott,

Mi a csikkről lepereg.

A kamrában a poros polcon

Én vagyok a bögre méz

Ha rám emeled tekinteted

Az aranylón visszanéz.

Ha nyári holdas éjszakán

Felnézel az égre tán

Ott ragyogok csillagként

S én is nézlek, nézlek ám.

Én vagyok a nagy szerelem

És a nem szűnő fájdalom.

Emlékekben vagyok jelen

Csak szemed ragyogni nem láthatom.

Mit tennél...?

Te honnan tudod, hogy lehet szép a világ

Ha eltört szerelemre ráfagy egy jégvirág

Látod-e ha jön rád az olvadó kikelet

Ha beszűrődő boldogság csak naivan hiteget.

Te mit tennél, ha a nap ezer szép sugarát

Játszva ontja szét, de felhők takarják,

Ha szétszórja és nem rajzolja eléd

Választottad vidám mosoly sziluettjét

Kit választanál, ha nem súgja füledbe a szél,

Ha eloson a fák között, s veled nem beszél.

Hangtalan ugrik át kerítést és háztetőt,

Ha nem mondja meg, hogy válassz szeretőt.

Lennél-e bírám, ha nem szól hozzád a föld

Ha a benne búvó patak is némaságba dőlt

Ha nem mozdul a világ, ha nem sarkall tettre

Miért mondod nekem, hogy "hallgass a szívedre"?

Emlék....

A szobából kiosont az illatod
Az ágyból kihűlt a meleged
Emlékemből kihaló kacajod
Néha még álmomban hiteget

Néha a kezem hajadba borzol
Lágyan simogat szép szemed
Lehunyt szemmel látom olykor
Hogy vonaglod velem végzeted

Elszáll ez is, semmibe foszlik
Őszbe forduló ráncok közt
Minden emlékcsomó elbomlik
Ami még álmomban ideköt

Már csak az emléked ül itt
Magányosan a sarokban
És tűnő mosolyod ring
Szelíden két karomban

(Ez is régi...)